Södersjukhuset, avdelning 24 (24-es részleg), 7-es szoba
Egy két fős szobát kaptam, de egyelőre egyedül laktam benne. Nóri jött velem, Gyuláék valahová elmentek, nem tudom hová.
Két ember kellett az elvontatásomhoz, mert rám volt kötve a vérhigítós gép, illetve egy szerkezet, ami a keringést mérte az ujjamban, illetve a hőmérsékletet. Kaptam egy extra radiátort is a szobába, mert a kezemnek kellett a meleg.
Az átszállításom időpontjával kapcsolatban már volt egy kis gondom. Emlékeim szerint nemsokkal ébredés után történt. A valóságban viszont kb. 6 órával később. Nem voltam a legjobb formámban...
Szép látvány lehettem: katéter, pumpa, 3 tasak infúzió, felkar feléig begipszelt balkéz. Nem tudtam enni és inni, ki volt száradva a szám teljesen. Vezetékek lógtak az hüvelykujjamból. A bal combomból pedig lenyúztak egy kb. 3*20 cm-es bőrdarabot, hogy legyen mivel befedni a kézfejemet...
Tudtam beszélni és minimálisan mocorogni. De legalább nem fájt semmi és úgy tűnt minden rendben van.
Nóri sokáig maradt, közben biztosan jöttek óránként ellenőrizni, hogy hogy vagyok. Lázat mértek, vérnyomást és felírták a pillanatnyi ujjhőmérsékletet és keringést (mintha azt mondták volna, hogy 150 körül normális, 120-nál örülünk, nekem pedig éppen 70-80 körül van).
Nagyon jó volt, hogy ott volt Nóri is velem! Csak szegény nem sokkal később ment államvizsgázni, pont nem hiányzott neki ez az egész... :( De ügyes volt, 5-ösre sikerült levizsgáznia!
Bejött talán még aznap Peter is, a tulajdonos. Megnyugtatott, hogy semmi baj nincs, megvan a munkahelyem, meg is marad. Ez a törvény Svédországban és ez a cég politikája is. Ha nem tudok a Prisma-n dolgozni, akkor majd máshol keresnek, csinálnak nekem helyet...
Elmesélte, hogy az egyik hegesztő srác is leesett egyszer valahonnan, jól összetörte magát, 2 évig volt betegállományban. Utána már nem tudott hegesztőként dolgozni, ezért Ő lett a vízsugaras vágó kezelője. Azóta is ott dolgozik.
Korrekt, nem?
Estére egyedül maradtam. Kicsit fájt a kezem, óránként kaptam egy kis morfint. Nagyon figyeltek, vigyáztak rám! Aludni persze nem tudtam sokat :(
Másnap átvittek a 9-es szobába...
Ez egy 4 ágyas szoba lehetett korábban, de csak 2 ágy és egy kötöző volt benne. Itt már volt szobatársam is: Imad, egy iraki szakmabeli, aki a háború elől menekült először Dél-Afrikába, majd Svédországba. Van felesége és nemrég született egy kisfia. Ráesett egy 1 tonnás vaslemez, de megúszta a dolgot a hüvelykujj-végének elvesztésével.
Nagyon rendes és segítőkész ember!
Miután kiengedték még vissza kellett jönnie kötözésre vagy műtétre, akkor is meglátogatott...
Nóri és családja (Gyula és Anyós) is bejárt rendületlenül! Sajnos nagyon szórakoztató társaság nem lehettem :(
Az első 4-5 nap arról szólt, hogy nem tudtam felállni egyáltalán, alig ettem, inni tudtam csak. Inni folyton szörpöket kaptam, nagyon jó volt! :)
Még mindig megvolt a katéterem, amit csak az 5. napon vettek ki... nem volt felemelő érzés. Rögtön utána kaptam egy kacsát, mert bár felállni már tudtam, de menni nem. A mosdóból pedig rendszeresen úgy kerültem vissza, hogy elsötétedett minden és el akartam ájulni (a vérhigító miatt).
Néhány nap után készült pár fénykép is:
Ez talán éppen a vérhigító.
Már egy jobb pillanatom volt, mert ezen az állványon eleinte hármasával lógtak az infúziós tasakok (antibiotikum + cukrosvíz + vérhigító). Később már csak 1-2 volt, mert tudtam enni rendesen és nem kellett a cukrosvíz.
Egy esti, romantikus kép.A fordított T alakú dolog egy állvány, ezt hurcoltam magammal mindenhová, ezen lógtak az infúziós tasakok.
A jobb oldalon a fekete dolog egy sétálást segítő, gurulós valami, aminek állítható a magassága. Erre tettem a gipszemet, mert azt nem volt szabad cipelnem.
A háttérben a minden szobához tartozó mosdótál, illetve mindenféle kiegészítő. Kaptunk fogkefét, fogkrémet, ruhát (alsónadrág, köpeny, zokni és melegítőnadrág), mosdáshoz szükséges dolgokat (kis és nagy törölköző, testbalzsam, folyékony szappan, fertőtlenítőszer és sampon), szivacs a fürdéshez. Saját WC nem volt, csak 3 közös a kb. 6 szobára (maximum 12-14 ember). Jó arány, mert sosem volt semmi fennakadás. Volt 3 zuhanyzó is ugyan ennyi emberre, illetve modulonként 3 nővér (ez 6-10 embert jelent, ha tele van minden szoba).
Kilátás az ágyban fekve... :)
Az első szobában jobb volt, mert a másik irányba láttam ki. Ott pedig Stockholm külvárosa, egy "folyó" és sok fa volt. De így sem panaszkodtam!
Naplemente a szobából, ha a másik irányba nézünk...
Ugyanaz a szög csak nappal. Középen éppen egy mentőhelikopter áll, hozott egy kevésbé szerencsés beteget... :(
Naponta 2-3 alkalommal jött helikopter. Ezek a betegek vagy nagyon súlyosan sérültek vagy olyan helyről jöttek, ahonnan így gyorsabb behozni őket (pl. hegyekből).
A reggeli... :)
A kis kerek morfintabletta, a többi antibiotikum illetve egy Alvedone vagy valami hasonló nevű fájdalomcsillapító.
Az első gipszem... :)
A felkamorom a csillag alakú dolog nem tetoválás, hanem egy nyíl, amit az orvosok rajzoltak rám, hogy ne tévesszék el a kezemet. Nem lenne könnyű, de ez a szabály, így rajzolnak. Érdekes még, hogy kezdett lekopni, mikor szóltam az egyik nővérnek. Azt mondta, hogy kérjem meg az orvost, hogy jelöljön meg újra, mert Ő nem nyúlhat hozzá. Jellemző volt egyébként végig ez a szigorú hierarchia. Mindenkinek más "jogai" és kötelességei voltak, de mégis ha valami kellett és nem a megfelelő embernek szóltam, akkor pillanatok alatt jött valaki, aki már segíthetett. Remekül működik a rendszer (szerintem).
A hüvelykujjamból két vezeték lógott ki. Ezekről már írtam korábban (hőmérő és keringésmérő).
Kaptam még gumis hámokat az ujjaimra, hogy tudjam őket tornáztatni, ne álljanak be. Ettől függetlenül jelen pillanatban - 2012.02.16 - sajnos vannak problémák az izületeimmel, egyik ujjam sem tud úgy mozogni mint régen. De erre van a gyógytorna, majd alakul illetve vannak más lehetőségek is, de most még nem tartunk ott...
Egy későbbi gipsz...
Még viszonylag nagy, a zöld keret része az ujjaim tornáztatűsában segítő szerkezetnek. Nem vészes hordani, de szét kellett vágni pár pólómat, hogy fel tudjak öltözni rendesen.
Messze még a vége... :(
Végül egy átlagos ebéd.
Zöldség, köret, szósz, marhahús (tiszta, jól elkészített és finom volt), desszertnek eperkompót vagy valami hasonló és az elmaradhatatlan almalé... :)
Érdekes volt, hogy egyszer csokipudingot kaptunk. Szóltam a nővérnek, hogy ezt sajna nem ehetem meg (csoki, tea, kávé, nikotin és alkohol nem játszik). Elnézést kért, majd keres valami mást... 10 perccel később már jött is és hozott epres-vaniliás jégkrémet. Csak lestem... :)
Időnként hal volt az ebéd / vacsora, de miután rájöttek, hogy nem szeretem, nekem olyankor vega ennivalót hoztak. Szerintem korrekt!
A személyzet
Meg kell említenem a nővéreket és orvosokat is, mert... megérdemlik!
Fantasztikus ellátásban részesültem. Orvosi részről egy felkészült és tapasztalt csapattal volt dolgom, akik kihívást láttak a kezem megmentésében és mindent megtettek, hogy a lehető legjobban jöjjek ki a dologból.
A nővérek részéről pedig folyamatosan a támogatást, odafigyelést éreztem, illetve egy 4 vagy 5 csillagos szállodában éreztem magam. Lesték minden kivánságunkat.
Volt idősebb, tapasztalt, az USA-ban is dolgozott orvosom (Lars); volt fiatalabb (35-40 körüli), aki éppen Dubai-ba készül egy évre (Mihai, román származású). Volt egy "srác", akinek magyar felesége van (talán Fredrik), volt egy görög orvos és egy német doktornő (Johanna). Vegyes csapat és mindenkivel lehetett beszélgetni, mindenki mindig elmondta, hogy hogyan látja a helyzetet.
A nővérek jözött volt francia (Anna), svéd (Charlotte - a már korábban említett "Halot"; Sarah; Markus; Evelina), perui (Dante) és még nagyon sokan. Velük is rengeteget lehetett beszélvetni.
Az egyéb részlegek dolgozói is végtelenül kedvesek és segítpkészek voltak. Kaptam szociális munkást (Linda), aki naponta 1 órát beszélgetett velem az érzéseimről, félelmeimről, a balesetről... a gyógytornász (Kerstin - kiejtve Sastin), aki a kék dolgot építette a kezemre folyamatosan...
Soha, senki nem mondta a vezetéknevét vagy azt, hogy Dr... minek?!
Mára ennyi... legközelebb a kevésbé kellemes, műtétekkel kapcsolatos élmények jönnek... :)
Van képem a kezemről is, mostani állapot, de kötés nélkül. Nem szép látvány, nem fogom feltölteni ide...
Szép napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése