2014. január 21., kedd

Power Walking - I

Az egyik kollégám pár hete elkezdte ezt sportot és én is kedvet kaptam hozzá. Állítólag jól lehet vele fogyni, az pedig mindig rám fér :)

Nem épp a legideálisabb évszakot választottam hozzá, remélem nem fogom megbetegedni a telelés előtt. Ma -6 fok volt, de érdekes módom a combomon kívül semmim sem fázott, még a kézfejem sem, pedig néha világítani kellett az erdőben (a nap már rég nem volt fent).

Az első próbálkozásom rögtön túlteljesítette az elvárásaimat, a szokásos, tó körüli utat 1 óra 5 perc alatt tettem meg. Ez nagyjából 6,58 km/h-s sebességnek felel meg. A Wikipedia szerint ugyan a 7 és 9 km/h közötti sebesség számít csak igazán p.w.-nak, de ezzel is megelégszem.


A 393 elégetett kcal-val kapcsolatban viszont egy kicsit csalódott vagyok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt egy kis probléma a távolság mérésével, amit utólag módosítottam a korábbi, tó körül megtett távolságokkal. Ma a telefonom szerint 5,9km-t gyalogoltam csak, ami nehezen hihető, ha eddig 7,1-7,2 km közötti távokat tettünk meg pontosan ugyanazon a szakaszon :) Sejtem is, hogy mi volt a hiba oka, de nem is ez a lényeges, hanem az, hogy a 393 kcal lehet, hogy erre az 5,9km-re vonatkozik és nem a tényleges távolságra. Ha lehet arányosan számolni, akkor 474 kcal volt az elégetett mennyiség.
Jövőhéten újra nekiszaladok, ha az idő is engedi és meglátjuk...

(közben úszni is elkezdtem újra... ott 60 hossz, azaz 1.500m az adagom, de legkésőbb 2 hónapon belül szeretném elérni a 100 hosszt)

2014. január 17., péntek

Nóri első hónapja

Nóri a napokban ünnepelte az első hónapját az új munkahelyén. Nagyon jól érzi magát és úgy gondoltuk, hogy az örömét megosztjuk veletek is.

A cégről és a munkáról
Ez egy pár fős kis cég, amit 2003-ben indított két testvér. Már meglévő vállalatirányítási rendszereket (pl. Visma és Mamut) optimalizálnak (hatékonyság és költség szempontjából) és modernizálnak. Többek között a Microsofttal is együtt dolgoznak.
Több irodájuk van Svédországban, de jelen vannak Hollandiában és Mallorcán is.

Nóri hivatalosan marketingasszisztens, de csak egy főnöke van, aki a tulajdonos is egyben és aki természetesen informatikus.
Eddig versenytárselemzést és tartalom marketinget csinált, de lehet, hogy eseménymarketinggel is fog foglalkozni a jövőben.

Kényeztető szerda :)
Kéthetente jár masszőr a céghez, amikor minden dolgozót jól megmasszíroznak. Nóri kedvence a svéd masszázs. :)

Juttatások
A napokban rendelt a tulaj egy kb. 20 marketing könyvből álló csomagot, azért, hogy legyen Nórinak saját könyvtára, ezzel is segítve a munkáját. Az már csak hab a tortán, hogy mind angol nyelvű, mert úgy Nórinak egyszerűbb (ezt egyébként meglepetésnek lett szánva).
Eddig mindenhol úgy tapasztaltam, hogy odafigyelnek az emberre, próbálnak olyan megoldásokat találni, ami jó mindenkinek.

Kapni fog még egy notebookot és telefont is, de ezek még Stockholmban ragadtak... nem hiába, akadozik az ellátási lánc :)

Ha közös ebédelés van, akkor természetesen mindent a főnök fizet. Arra is figyelnek, hogy olyan étterembe menjenek, ahol van vega-menü is (Nórinak).

 Home office
Amikor a főnök utazik, nem kell bemenni az irodába, hanem itthonról dolgozhat a leányzó. Ez így az abszolút tökéletes megoldás (mert a munka is halad, Muffin sem magányos és ki is van takarítva :) )
Erre az első hónap során hetente kétszer került sor.

Az első sikerek
Nórinak egy prezentációval kellett készülnie az évkezdő möte-re, amire minden alkalmazott meg volt hívva. Ez volt az első komolyabb feladata a lánynak, izgult is miatta rendesen (mint az állat), de feleslegesen, mert a főnöknek nagyon tetszett. Annyira, hogy ki is nyomtatta és odaadta mindenkinek, mint egy példát, hogy milyen a minőségi, skit bra, munka. :) Átküldte a testvérének is, aki a Hollandiában viszi az irodát és aki a főnökkel még aznap megüzente, hogy milyen jól sikerült.

Az első javaslat
Miközben a leányzó a szakmai híreket olvasta, meglátta, hogy Stockholmban idén is lesz E-commerce szakmai kiállítás, amire el kellene menniük. Kicsit félve bár, de rákérdezett, hogy nem lenne-e jó elmenni rá és körülnézni. A főnök annyira belelkesült ("Vilket skit bra idé?!"), hogy rögtön mondta Nórinak, hogy nézzen utána a részvételi lehetőségeknek és az áraknak.
Úgyhogy most nagyon reménykedünk, hogy ez összejöjjön, mert mindig is ezzel szeretett volna foglalkozni.

Így telt Nóri első hónapja a munkahelyén. Eddig minden nagyszerűen alakul, remekül beilleszkedett a csapatba, bár még mindig kissé bizonytalan (biztosan a nyelvi hiányosságok miatt).

2014. január 13., hétfő

Ideért tél

A hétvégén az a megtiszteltetés ért minket, hogy leesett az idei második hó is, remélhetően ez valamivel tovább marad majd meg és nem változik tengerré a környék.

Már egy hete beszéltek róla, hogy a hét végére megérkezik a hó, de mondták ezt már párszor és én különben sem követem az időjárás jelentéseket, mert úgyis teljesen mindegy.
Szombat reggelre viszont valóban megérkezett a hideg is (-13 fok volt ma reggel) és a hótakaró is, de mikor először autóba ültünk (szombat délután) már kényelmesen járhatóak voltak az utak, minden le volt takarítva és felszórva gránitkavicsokkal.
Az autó tetején 12-15 centi hó állt.

A kép a déli órákban készült, a tó még nincs befagyva...


A hétvégére tervezünk egy csúszkálást a szomszédos dombon. :)

2014. január 5., vasárnap

Jávorszarvaspark, Gårdsjö

A hétvégén, a kellemes időjárásra való tekintettel, megejtettük a már régóta esedékes jávorszarvaslest. Külön kapóra jött Nóri születésnapja is, így nem volt mese, menni kellett! :)

Nóri találta a helyet, eleinte nagyon megörültünk a közelségének, hiszen Gårdsjö-nek hívják a tavat, ami a házunk mellett van, így biztosan nincsen messze innen. Miután megnéztem a térképen, kiderült, hogy tévedtünk és a farm valahol Uppsala és Sala között van, egy Morgongåva nevű település mellett.
A bejárat


A farmot 2008-ban hozta létre a tulajdonos, aki korábban vadász volt, de úgy döntött, hogy a vadászat helyett inkább megmutatja az embereknek ezeket a csodálatos állatokat. Kezdetben két jávorszarvassal dolgozott (darabja 20.000 kr), majd vett még kettőt, születtek újak is, így ma már összesen 10-nek ad otthon a hely.
Gyülekeznek a vadak

Havonta 1-2 alkalommal látogatható a farm, ilyenkor traktorokkal vontatott utánfutókon viszik körbe a látogatókat a parkban. A túra felénél van lehetőség megsimogatni az állatokat, illetve a tulaj mesél a parkról, a jávorvszarvasokról, a szokásaikról, viselkedésükről és úgy általában mindenről, ami rájuk jellemző. Szerintem nagyon érdekes volt.
Hedvig

Évi 15.000 látogatójuk van, minden évben egyre több. Szerencsére nincs messze Stockholm (120km :) ), így a városnéző turisták számára is könnyen elérhető a park. Mi valamivel többet, 140km-t utaztunk a parkig.
Ludvig (azt hiszem :) )

Megtudtuk azt is, hogy a tulaj/gondozó volt az első és eddig egyetlen ember, aki együtt úszott egy szarvassal, név szerint Holgerral.
 Nóri jávorszarvast simogat

A világosszürke Göta, mögötte a kb. fél éves "kis"jávorszarvas

Kiderült, hogy miután a csordát vezető Holger mindkét szarvát elveszíti, nem a sorban következő bika lesz a főnök, hanem Hedvig, az egyik tehén. 
Csorda a traktorok között.
Több, mint 100 látogató volt ezen a napon, ami január elejéhez képest rekord.

Etetés. Nem csoda, hogy jámboran tűrték a simogatást. Pont, mint Muffin :)

Párzási időszakban (ősz elején) a hímek nem esznek egyáltalán, csak inni hajlandóak. Közben védik a kiválasztott nőstényt. Egyszer több, mint 50km-t üldözte Holger a gondozót (fenti képen ő látható), aki egy traktorral menekült, mert ezen időszakban közelebb ment Hedvighez, mint kellett volna.
A búcsú pillanatai.
A túra kb. egy órás volt. Mindenki meg tudta simogatni az állatokat. Három fontos szabály volt: nem szabadott leszállni az utánfutókról, kiabálni, valamint a szarvasok fenekét megpaskolni, mert ezt irgalmatlanul nagy rúgással szokták jutalmazni.

Holger, aki jelenleg vezeti a csordát, szerepelt filmekben is, illetve megengedi a gondozójának, hogy néha felüljön a hátára. Ez annak köszönhető, hogy miután odakerült a farmra nagyon beteg lett és Leffe (a gondozó) éjjel-nappal mellette volt. 
Nagyon jól éreztük magunkat dacára az esőnek. Minden állatbarátnak javasoljuk, hogy ha nem is konkrétan ezt, de egy hasonló parkot látogasson meg, ha Svédországban jár (vagy Kanadában, az ottani jávorszarvasok nagyobbak).

A park weboldala itt érhető el.
A nevezetes úszásról és egy rövid riportról pedig itt egy videó.