2015. január 16., péntek

Életmódváltás, egy év távlatából

Világéletemben túlsúlyos voltam, a középiskolában volt időszak, amikor a 105kg-t is sikerült elérnem. Semmi mozgás, cukrozott üdítők, tészta minden mennyiségben és persze az édességek. Nem néztem ki jól, de talán a "futottak még" kategóriába sem fértem volna bele.

Nagyjából egy éve döntöttem el, hogy a korábbi sikertelen fogyókúrák után megpróbálkozom az életmódváltással. Ebben több barátom és egy kollégám is segített, de nagyon sokat köszönhetek a www.body.builder.hu oldalnak is.

Írtam korábban egy hosszabb összefoglalót arról, hogy mit és hogyan követtem el ez alatt a nagyjából 6-7 hónap alatt, ezért erről most már nem írnék.

A lényeg az, hogy egy év elteltével ott tartunk, hogy stabilan tartom a 72kg-s súlyt, járok konditerembe, hogy azért ki is nézzek valahogyan és egészen jól érzem magam a bőrömben. Egyetlen "kis" szépséghiba van, a hasamon lévő bőr alól rendesen kifogytam a zsírt és ezért kicsit lóg. Nem olyan nagyon vészes, de a széptől is eléggé messze van.

A terv a jövőre nézve pedig az, hogy folytatom a konditerembe járást (az utóbbi időben sajnos elmaradt), a bőrömmel megpróbálok valamit kezdeni. Vettem kollagént, reggelente 25ml-t kell inni, az elvileg segíteni fog valamit + bízom az időben is, hogy magától visszahúzódik. Ha semmi sem segít, akkor marad a szike, ami nem olcsó mulatság, de az elfogadható külsőnek, mint mindennek, sajnos ára van.

Itt tartok most. Remélem egy év múlva már szolgálhatok igazán jó hírekkel is, bár, ha szabad kicsit vállon veregetnem magam, akkor már ez is szép eredmény. De milyen az ember? A stabilan közel -20kg sem elég jó...

Kapcsolódó bejegyzések, ha valaki most csatlakozott volna a blog olvasói közé és lemaradt az előzményekről:

2015. január 9., péntek

Egy baleset utóhatásai

A napokban lesz három éve, hogy egy csütörtöki napon sikerült életre szóló butaságot elkövetnem. Biztosan sokan emlékeztek még rá, amikor egy hirtelen jött ötlettől vezérelve belenyúltam a marógépbe (működés közben) és az összezúzta a bal kézfejemet.
Hogy miért? Mert végtelenül meggondolatlan voltam és azt hittem, érdemes megmenteni egy műanyag hűtővíz-csövet a biztos pusztulástól... végeredményben sikerrel jártam, a cső megmaradt és még egy kis emléket is kaptam a géptől.

A balesethez kapcsolódó korábbi bejegyzések itt olvashatóak. Vannak korábbi részek is, de azok csak tényközlésként funkcionáltak anno, nem érdekesek.

Amiért viszont most ismét szóba került a baleset, az az, hogy nagyjából egy hónapon belül lejár a 18 havi várakozási idő az utolsó munkába állásom óta. Ennyi időt kell várni ahhoz, hogy a kezem jelenlegi állapotát megközelítőleg véglegesnek tekintsék és a munkahelyem biztosítója kártérítést fizessen.
Ennek mértékét nem tudom megbecsülni, de még csak egy tág, tól-ig-ról sincs elképzelésem sem.

Két napja felvettem a kapcsolatot a biztosítóval, nagyon segítőkészek voltak, kérték, hogy küldjek képeket a kezemről, ha van kinézetbeli probléma (mondjuk úgy, hogy akad), illetve írjam le nekik, hogy milyen maradandó károsodások állnak fenn. Miután elküldtem nekik a levelet, teletűzdelve mindenféle anatómiai kifejezéssel, elgondolkodtam azon, hogy végül is miért ne írhatnám meg itt is a "végeredményt"? Elvégre Svédországban történt, kétségtelenül hatással van az életemre és nagyjából úgyis rólam szól a blog (ugye, az egó?) :)

A fényképeket nem tenném fel, mert biztosan vannak páran, akik nem szívesen látnák őket. Különben sem érdekes annyira, szerintem nem vészes, bár én együtt kell éljek vele, így nyilván elfogult vagyok. Láttam már rosszabbat is... igaz, csak horror filmben :)

Akkor lássuk a maradandó károsodásokat:
1) a legnyilvánvalóbb természetesen a kisujjam és a hozzá tartozó kézközépcsont amputációja. Ezt nehéz is lenne tagadni, ami nincs, az nincs, nagyon keresni sem érdemes, nem lesznek meg.

2) egy másik, viszonylag könnyen körülírható dolog, hogy a csuklóm csak kb. 45 fokban hajlik felfelé (már ha ez számít felfelének). Ennek eredménye, hogy nem tudok támaszkodni a tenyeremen, hiszen sosem fog merőlegesen állni (megj.: mostanában sokszor előkerül ez a kifejezés) az alkarom a talajjal (vagy bármivel, amin a tenyerem éppen van). Fekvőtámaszozásban nem segít, az tény, de azért nem katasztrófa.

3) a gyűrűsujjam DIP izülete (google segít, itt egy kép hozzá) nem működik. Mozogni mozog, nincs beállva, de az ín, aminek mozgatnia kell vagy nincs már meg (első műtét során mindenféle átépítésekbe kezdtek a sebészek) vagy megszorult az ínhüvelyben. Jelentéktelen dolog a mindennapokban.

4a) a mutatóujjam több sebből vérzik, ha csak képletesen is (de nem volt ez mindig így). Egyrészt a DIP izület (ezt így hívják magyarul? Nekem "DIP joint" néven mutatták be) alig mozog, 45 foktól kb. 60 fokig (az egyenesen kinyújtott ujjat veszem 0 foknak, lehet hibásan, akkor nyugodtan vessetek a mókusok elé).

4b) szintén mutatóujj, de ezt a felsorolás számozása is nagyjából sejteti... a PIP izület az egyenestől csak 45 fokig hajlítható. Cserébe, ha erőltetem, fáj is kicsit. Akkor ne erőltessem, igaz?

4c) Még mindig mutatóujj, MCP izület. Egyenestől talán 75-80 fokig hajlik. Ez pont arra jó, hogy kemény talajon ne tudjak az öklömön sem támaszkodni. Polyfoam-on megy, addig vergődtem, míg fekvőtámaszt már tudok ilyen módon csinálni (nem sokat, 10-eket, mert utána ez is fájni kezd).

5a) hüvelykujj... ez lesz a legtöbb pontot elérő versenyző a mezőnyben, szerintem. PIP és MCP izüleket betonkemények, semerre sem mozognak.

5b) CMC izület képes a mozgásra, de csak egy adott pályaíven. A mozgatását nem az alatta lévő izom végzi (ha jól tudom), hanem valahogyan egy ínnal oldották meg a dolgot. Az izom, aminek ott kellene lenni, gépolajban panírozott darált húsként távozott az örök vadászmezőkre.
Stoppolni sem fogok már bal kézzel, az is biztos.

Normál esetben a hüvelykujjal el lehetne érni az összes többi ujjat. A kisujjam ebből értelemszerűen kiesik, a gyűrűsujjat viszont már elérhetné... de nem. Középső- és mutatóujj elérhető, utóbbi csak kis erőltetés árán.

A szorításom sem az igazi, szerintem nem változott a felmérés óta (hüvelykujj-mutatóujj szorítás a jobb kezem 1/6-át tudja, a tenyerem szorítása pedig a jobb kezem harmadát. A kormányt tudom fogni, a többi nem érdekes.
Kalapácsot, bármilyen csövet és hasonlókat megtartani nem tudok.

Nagyjából ez a helyzet ebben a pillanatban. Egy hónap múlva jár le a 18 hónap, ma beküldtem a kért dolgokat a biztosítónak, úgyhogy bízom benne, hogy nem kell sokat várni az eredményre.

De, hogy egy jó hírt is mondhassak: ölelni még mindig képes vagyok, a többi pedig kit érdekel!?