Szerencse, vagy pozitív hozzáállás?

A mai bejegyzést nem én írtam, hanem egy barátom, aki annakidején olvasta a blogot, megtetszett neki Svédország, elkezdtünk levelezni és végül sikerült is neki (és a barátnőjének) kiköltözni és új életet kezdeni.

Az egész, 2013 októberében kezdődött, mikor Svédország mellett voksoltunk, mint célország. Sok országot latolgattunk, de volt egy különös megérzésünk északkal kapcsolatban. Valami azt súgta, ide kell jönnünk. Olvasgattunk fórumokat, de akadt olyan, ahol hamar elvették a kedvünket az egésztől, hiszen ismeretség nélkül egyenlő a lehetetlennel. EU ide, szabad munkavállalás oda. Ugyanis lakáshiány van Stockholmban. Ez már nem sok jóval bíztatott, aztán még ott a personnummer  (személyi szám), ami nélkül itt semmit sem tehetsz. Anélkül nem lehet munkát kapni egykönnyen (amiből szintén hiány van), bankszámlát sem lehet nyitni és még nyelvtanfolyamra se járhatsz, amit a bevándorlóknak szerveznek. 

Gondolkoztunk más országon, de egyiknél sem éreztük, hogy szívesen mennénk, főleg hogy már el is kezdtem tanulni svédül. Abban maradtunk, hogy aki nem mer, az nem nyer! Fejest ugrunk és meglátjuk! Gőzerővel ment a szervezkedés. Svédországban mindenki beszél angolul, de az kevés a munkavállaláshoz. Elvárják és tulajdonképpen illik is megtanulni svédül, ha itt szeretne kezdeni valamit az ember. Teltek a hónapok és elkezdődött az albérletkeresés, valamint autó szerzés, hiszen a két cukiság miatt (van két nyuszink) nem jöhettünk repülővel. Egy kedves kolléga által sikerült autóhoz jutnunk, mert neki volt egy, ami éppen nem kellett. Mintha csak így lett volna megírva. Hitetetlen, de igaz.  Albérlet téren küldözgetteünk pár mondatot magunkról e-mailban és sikerült egy szobát kapnunk, ami ismét szerencse. A plusz ráadás, hogy erdélyi magyar, korunkbeli fiatalok válaszoltak. Megfelelő áron, megfelelő környezet és lakótársak.

Oké, kocsi és lakás van. elérkezett az idő, hogy elinduljunk. Nehéz de végülis jó utunk volt.  Megérkezésünket követően lázas munkakeresésbe kezdtünk. Nyár lévén sehol semmi eredmény. A lakosság fele nyaral, a cégek leállnak, vagy félgőzzel mennek… Ezzel igazából tisztában voltunk már otthon is, de Szilvi gyakorlata miatt muszáj voltunk ilyen korán kijönni. Kezdett eluralkodni rajtunk 1-2 hét után a kétségbeesés, hiszen a pénz fogyóban, ismeretség nincs, munka szintúgy. Szilvi elkezdte a gyakorlatot Isabellnél, aki egy nagyon aranyos lány. Beadtam az önéletrajzom a környéken levő cégekhez is. Lakótárson keresztül megismerkedtem egy nyugdíjas házaspárral, akik szinte azonnal a szárnyaik alá vettek. Segítettek az adóhivatalnál iratokat intézni, nyelvet tanulni stb, ezért nagyon hálás vagyok nekik.

3-4 hétre kiérkezésünktől jött egy mail, hogy menjek be az egyik közeli céghez. Másnap bementem, és kiderült, a tulaj magyar. Náluk éppen nem volt plusz munka, de a svédül megírt önéletrajzom meggyőzte, hogy dolgozni akarok, így azt mondta, megpróbál segíteni. Sok, régen kint élő magyar, sok más magyarnak segített már és sokszor meg is égették a kezüket sajnos… Csodával egyenlő, hogy rám még mindig szánnak energiát. Nem telt el talán egy hét sem mikor hívott a cégtulaj ahol voltam interjún, hogy van egy svéd bádogos, akinek kellene ember „gyakorlatra”. Természetesen azonnal igent mondtam. Szilvinek is akkor indult Ann-Sofie Backnél a három hónapos gyakorlata, amit még szintén otthonról intézett. Ez volt ugyanis az első lépcső a divattervező diplomájához, szakmai gyakorlat. Ja ha még nem írtam volna, azért jöttünk ki, mert már évekkel ezelőtt elhatároztuk, ha végez az iskolájával Szilvi, akkor külföldre megyünk. Ann-Sofie Back egy nemzetközileg elismert tervező így mindenképp hasznosak az ott szerzett tapasztalatok. Az én gyakorlatom véget ért október közepén, így ismét kilátástalanság kezdődött. Egy jó hír ismét jutott viszont. Az idős párnak (akik kinézetre nem tűnnek ám öregnek) van egy külön bejáratú lakása a házban.  Az eddigi bérlő kapott egy munkalehetőséget a város másik végén egy lakással, így ez megüresedett. Mondanom sem kell, kaptunk az alkalmon, hiszen ki ne szeretne saját albiban élni, lakótársak helyett.

Hazautaztunk egy hétre, hogy visszaadjuk a kocsit október végén. Vissza pedig repültünk, ami az első alkalom volt mindkettőnknek.  (Jó, tudom, le vagyunk maradva, de hát na. :P )

A nyuszibébik, mit csináltak addig? Nagyon jó óvóbácsiuk volt Barna és Zsolti személyében, amit ezúton még egyszer meg szeretnénk köszönni!! Nagyon hálásak vagyunk!

Nagyon szívesen - a szerk. ;)

Újra önéletrajz átnézés, küldözgetés és ismerősöknek ismerősöknél kérdezősködés, mert valljuk be manapság protekció nélkül… A főbérlőnk egyik barátja nagyon korrektül visszaszólt, hogy sajnos nincs most hely. DE! Két nappal később újra jelentkezett, hogy másnap be kellene menni interjúra, mert az egyik srác felmondott időközben. (véletlen egybeesés?) Nagyon izgatottak lettünk. Bementem és már másnap kezdhettem az 5 napos próbaidőt. Sofőr munkáról van szó, éttermeknek alapanyagokat szállítunk egész Stockholmban és környékén. Azóta eltelt egy hónap és borzalmasan rendes mindenki a cégnél, humánusak, befogadtak és szeretem a munkát is. Végre megnyugodhadtunk, de talán még most sem hisszük el, hogy igaz.  A kapott szerződéssel, ami határozatlan, a skatteverketben már be is nyújtottam a személyszám igényemet. Izgatottam várom a postát amre nem is kellett olyan sokar várni, hiszen nyolc munkanapon belül megjött a papír a személyiszámommal! :)

A poszt kérdése, mint cím: szerencse, vagy pozitív hozzáállás? Én úgy érzem, hogy a hozzáállás. Kérdezték otthon tőlem mielőtt kijöttünk, hogy mi lesz, ha nem jön össze semmi. Azt válaszoltam, hogy ha erre gondolnék, akkor el sem indulok, hisz felesleges lenne. Csak a jót látom magam előtt és teszek is érte persze, mert akkor azt fogom bevonzani.

Mindenki a maga sorsának a kovácsa. Ha valamit szeretnél véghezvinni és jóérzés tölt el közben, akkor ne add fel, tedd, amit kell! Nem akarok nagy okosságok megmondója lenni, ez csak a véleményem és tapasztalatom, amit egyre többen kezdenek felfedezni rajtam kívül is.

Körülbelül fél éve vagyunk kint, ami tudom, nagyon kevés, és most kezdődik el még csak igazán, de valami azt súgja, most már csak jobb lehet és a legnehezebbjén túl vagyunk :)

Anti hosszabb beszámolója

Megkértem Antit, hogy ismét gyűjtse össze eddigi tapasztalatait a kinti élettel, a svéd munkatársakkal és az általa tapasztalt nehézségekkel kapcsolatban.
Kellemes olvasást!

Personnummer
Sajnos a PN megszerzése nem egyszerű dolog, kevés a 3 hónapos szerződésem jelenleg, több kell 6 hónap vagy ennél több.
Elutasították a kérelmet. 3 oldalas "regényt" írtak, hogy miért, nevetek rajta, fel se veszem, ismerve a viktátor-diktátor országában mi folyik jelenleg is... egyre "jó" az az ország, fel se veszi máshol az ember a nehézségeket már, legalábbis én így vagyok vele, itt tudom, higy nem rosszindulatból mennek így a dolgok, egyszerűen ilyen a svéd ügyintézés menete, ráér minden. :)
A cég továbbra is segít, a könyvelővel ismételt út a Skatteverket-hez, Sammorningsnummer kérelem, adó miatt nem mindegy! Ez már csak 6 hónapra jár, 6 hónap után ismét kérvényezni kell. Ennek a menete se egyszerű, az ügyintéző hölgy adott egy papírt kitöltöttük, aztán a könyvelővel elkezdtek beszélgetni, természetesen ismerik egymást, itt szinte mindenki ismer mindenkit, kis város, aztán a hölgy telefon a központi Skatteverket-hez. A papír már nem jó amit kitöltöttünk, másik kell.
Kicsit bosszantó ez, annak tükrében, hogy mások akármikre hivatkozva simán megkapják a PN-t stb... el lett intézve szerencsére ez, Sammorningsnummer megszerzése egyszerűbb, az adóm máris "barátibb" lett, nagyon nem mindegy!!!

A munkahely
A "szörnyű" svédek rengeteget segítenek, én itt több szeretetet, megbecsülést kaptam eddig, mint magyarhon-ban, magáért beszél ez is. Nincs kapkodás, nincs idegesítés, piszkálódás, a főnök szinte nem is főnök, és nem járkál fel-alá vérben forgó szemekkel, hogy kit rúgjon ki vagy kit csesszen le, mert nem úgy néz vagy bármi ahogy azt ő megköveteli.
Ugye magyarban így működnek a dolgok, kuss és ha nem úgy nézel akkor az utolsó napod a cégnél... itt meg, épp az egyik svéd kollégám elkezdte tanítani, hogy kell itt dolgozni, inte stress mondja, ha sterss van akkor hibázik az ember, inkább lassan, de hiba nélkül. Nézz minket, mondja a svéd, idejön a főnök valamivel, kinevetjük, szó szerint így van, kinevetik, fel se veszi a főnök, elkezdődik egy nyugodt beszélgetés...
Az is tévhit, hogy nem szeretnek dolgozni a svédek, dehogynem, nagyon is szorgalmas emberek, itt a cégnél látom ezt, ügyesek, szorgalmasak, és jó szakemberek. Mindenhol vannak rosszak is, de mutasson valaki egy jól működő országot! És folyamatosan dolgoznak a svédek, nem kapkodnak. Viszont a szünetek munka közben nagyon jó találmányok, fika (kávé szünet - Barna) stb, beszélgetés aztán mindenki ismét munka, és haladnak érdekes módon, nincs rabszolgatartás, mint Magyarországon... no comment ez is!
Sajnos itt Svédországban is "válság" van, ideért, minden cég kivár, itt ahol dolgozok a szerződéseseket küldik el sorban, nem jó dolog, viszont ők svédek, nem érdekli őket, pl 2 kolléga is elment "pappa ledig-re", kész megoldották, ennyi.

Svédek
A másik, hogy nagyon türelmesek a svédek, nekem is van amikor elmondják ugyanúgy, abban a hangnemben akár 10-szer is, ha nem értem, és nincs az, hogy "bunkó, miért nem érted már meg"? Ugye ez is ismerős, hogy hol van... A város emberei is nagyon emberiek, eladók a boltokban, nincs az unott fej, agresszív beszólás, stb, van mit tanulni!!!

Kollégák
Sajnos úgy alakult, hogy nem jön ki a Család, én meg nem megyek viktátor diktatúrájába, örülök, hogy eljöttem onnan!:) Nejem mondta, hogy akkor jönnek amikor minden biztos, igaza van, csak fájdalmas, hogy kijönnek aztán mehetnek vissza, de ez egy túlélés jelenleg, egy új élet kezdete egy másik országban, mindig nehéz, de kitartó vagyok, a nehezén túl vagyok, most jön a "harc", hogy végleg maradni tudjak.
Itt jönnek a képbe a kollégák. Kérdezik, mit csinálsz Karácsonykor, család, rokonok itt? Mondom, sajnos nem, ez van. Erre a válasz, olyan nincs, jössz hozzánk Karácsonykor és kész, ezt 2 kollégám is jelezte, a többi meg mondta, ha bármi gondod van hívj és megyünk!
Na ezek is a "szörnyű" svédek, ugye??? Nagyon megható, hogy ilyenek, pl az egyik kollégám egy hónap után meghívott a házába, ez itt nagy szó nagyon!
Én úgy veszem észre akik itt magyarok nyavalyognak, hogy semmi se jó azt valójában azért teszik, hogy ne jöjjön ide más, úgymond ne vegyék el a "játékukat", szánalmas nagyon ez a "viselkedés"!

Ja, és volt "Julbord" is. Na ott is a kollégák kitettek magukért, mondták: te csak ülj, hozunk mindent ami finom. Vicces volt, mint egy "herceg" akit kiszolgálnak, és folyamatosan kérdezték: jól vagy, jól érzed magad, mit kérsz, stb... ezek is a "szörnyű" svédek lennének, igaz???

Barna tudja a legjobban, hogy ez mind hazugság, Barátom is ugyanezeket érzékeli, érdekes nem?

Összegezve
Svédország egy nagyon élhető ország, itt is dolgozni kell, de halad is az ember előre, nagyon fontos. Nem nézik le egymást. Nekem pl fontos, hogy amikor kinézek az ablakon akkor azt látom amit szeretnék, rendezett környezetet, erdőket, nyugalmat. Viszont tudni kell alkalmazkodni, különben nem foglalkoznak az emberrel a svédek. Engem befogadtak nagyon rövid idő alatt, mint Barnát is, elgondolkodtató ez, nem? Az ember ahol született nincs befogadva, csak lenézést kap, idejön és teljesen más az egész... no comment!

Sok siker kívánunk Antinak a folytatáshoz!

Kivándorlás, Anti szemszögéből

Ez a bejegyzés egy kicsit más, mint a többi. Ezt a bejegyzést nem én írtam, hanem egy kedves barátom, Anti, akivel az Indexes svéd fórumon ismerkedtem meg úgy egy éve. Hasonlóan látta a fórum helyzetét és a legtöbb ottani ember mérhetetlenül negatív hozzáállását (mind az újakhoz, mind a svédekhez és Svédorsázghoz).

Elkezdtünk levelezni, eszmét cserélni és hamar kiderűlt, hogy egy hullámhosszon vagyunk, hasonlóan látjuk Magyarország helyzetét (és még a szakmánk is ugyan az)... így lett barátság az ismeretlenségből.

Fontos leszögezni, hogy a támogatás részemről csak információk formájában történt, mindenért Antinak kellett megküzdenie... és derekasan helyt állt!

Lentebb olvasható az Anti által írt összefoglaló (dőlt betűkkel), színessel pedig a megjegyzéseim.

A kijutás
Megismertelek a fórumon, megadtad a végső lökést, hogy el innen. Aztán kezdődött a nyelvtanulás, CV küldözés, taktikázások, hogy küldjem, lehetőleg a fejvadászokat elkerülve. Spontán is küldtem, mint ide is.:) És persze el kellett dönteni végleg fejben, hogy Abszurdisztánból VÉGLEG ELÉG!!! Ez ugye nekünk nem jelentett nagy problémát!:)

Munkakeresés

A legnehezebb a munkakeresés. Taktikáztam rengeteget, végignéztem melyik cég mit gyárt, stb. Elkezdtem városonként, aztán megyénként keresni, és küldeni kitartóan, van ahova 3szor is küldtem. Rengeteg elutasítás jött, de ez még több erőt adott, tovább. Aztán jöttek, hogy érdekes a CV-m, elmentjük, ennek is örültem. Haladni kellett ez a lényeg!

Aztán láttam, hogy a déli régió nem megy, elkezdtem északot "bombázni", itt már jelentősebb visszajelzéseket kaptam. Aztán spontán elküldtem a jelenlegi munkahelyemnek is a CV-met, és másnap már hívták is a sógoromat, hogy na ki is a sógorod, hogy is van ez? :)

 

Meg kell elmíteni, hogy eddig a pontig a kint élő rokonok szinte semmit sem segítettek neki. Ez volt az első alkalom, hogy számítani tudott rájuk.

Persze, itt azért bejött a sógorom a képbe, de a levelezést egymagam csináltam, bár átfogalmazta a sógorom svédesre. :)

Aztán kaptam a konkrét kérdéseket a munkaadómtól, persze nagyon udvariasan, hogy mikor szeretnék menni, hogy gondolom, komolyan szeretnék oda költözni északra?

 

Ez nem volt ez kérdés!!!

Aztán el lett minden rendezve, időpont, repülő Stockholmba, onnan Nattåget Östersund, aztán busz ide Strömsund-be. A főnök várt a busznál, aztán elvitt ebédelni, majd körbeautókáztuk a városkát, megmutatott mindent, végül irány a cég.

Kérdezte, hogy mikor gondoltam kezdeni a munkát, másnap természetesen, csillogtak a szemei, tetszett neki, nem üdülni jöttem. :)

Megszervezte, hogy az egyik kolléga fog jönni értem, hozni-vinni, adott egy biciklit is azért.

 

Ügyintézés

Első nap elmentünk a bankba, PN nélkül elintézték a bankszámlát negyed óra alatt, aztán 3 nap alatt megkaptam a bankkártyámat. Valóban elég lassú itt az ügyintézés. :) :) :)

Munka

Aztán munka, nézni mit hogyan csinálnak a svédek, fika (kávészünet), menni velük, Gyula (az apósom) ebben rengeteget segített: menni és menni és menni a svédekkel, próbálni kommunikálni, úgyis kijavítanak, és így is van. Egyáltalán NEM ridegek, emberek ők is, mint bárki más, a magyarok túllihegik ezt a dolgot.

Naponta jönnek hozzám a svédek, kérdezgetnek, stb. És nagyon barátságosak, hülye szöveg, hogy nem barátkoznak, persze ne a klasszikus magyar barátkozást vegyük, hogy mindenki haver csak amikor kell akkor nem... no comment, ez elől menekültem el....

Itt tudom a helyem, tudom a dolgom. Aztán a harmadik héten már túlóráztam is, nem rossz eddig. Bízom benne, hogy a három hónap után vagy előbb megkapom a "fastjobb-ot", aztán minden sima ügy akkor már, bár most sincs semmi gond.:)

 

Hozzá tartokzik még a dologhoz, hogy minden hivatalos ügyet segítenek neki elintézni. Kapott szállást is azonnal, járnak vele a PN miatt a Skatteverketbe is, nem hagyják magára.

 

Az az érdekes, hogy én is ilyennek ismertem meg a svédeket és nem olyan rémesnek, mint azt sokan állítják.

 

Sok szerencsét kívánunk Antinak a jövőhöz!!!