2012. szeptember 8., szombat

Az első hétvégénk

Szombat

Szombaton Gyula dolgozni szeretett volna, fel is kelt, ugyan kis késéssel 5:45-kor, de 5:54-kor már check-olt is a munkahelyén -> ilyen nagyon messzire fogok járni dolgozni :). A gép a péntek esti takarítás miatt beázhatott, ezért nem akart működni. Van ilyen, de nem is ez a legrosszabb, még nem tudta, hogy mi vár rá :)

Mivel úgy számoltunk, hogy nem lesz otthon, terveztünk egy kirándulást Norcyékkal a secondhand-be. Állítólag remek kis üzlet, csupa használt, de jó állapotban lévő dologgal, amit a svédek meguntak és egy egyháznak adtak. Itt így működik az egyház támogatása, illetve az egyház így támogatja az embereket (vagy valami ilyesmi lehet mögötte :) ). Ami nem kell, azt odaadják a helyi egyház képviselőjének, összegyűjtik a cuccokat és hetente kétszer kiárusítják őket. Fillérekért, de nekik ugye ingyen volt. Ez jó nekik és jó annak, aki ott szeret vásárolni.
Van minden, ami kell(het). Elektronikai eszközök, szőnyegek, étkészletek, bútorok, minden...

Anyósom nagyon szereti, mi pedig kíváncsiak voltunk. Gyula nem szereti... mondhatni utálja, de az igazság az, hogy gyűlöli, ahogyan csak ember gyűlölhet valamit :)

Első látásra elég igénytelen az üzlet (kb. CBA méretű)... aztán mikor végigjárta az ember, rájön hogy valóban igénytelen :) Vegül belegondol és arra is rájön, hogy a jó dolgokat miért is dobnák ki? Nyilván azt adják oda az egyháznak, ami... nem éppen 1:a klass :)

Akárhogy is, Norcy sasszemével kiszúrt egy nagyképernyős, síkképcsöves Panasonic TV-t. Nem éppen a mai trendeknek megfelelő, de kifogástalan állapotú. 225 Kr-t fizettünk érte (kb. 6.800 Ft). Bőven megérte, bár nem sokon múlt, hogy ne férjen be a Mondeo csomagtartójába :)
Egyszóval nagyon ügyes volt a leányzó... :) Autót is együtt kellene vennünk :)

Secondhand után még bementünk Nyköpingbe a Hemköp-be (háztartási bolt, jó nagy, de legalább drága :) ). Körülnéztünk, vettünk ezt-azt... találtam végre rénszarvasos matricát, meg is kapta az autó (elkezdvén a beilleszkedést az új kulturába :) ).
Muffintosh is kapott egy svéd zászlót a ketrecére, elvégre hamarosan jön a Flaggans Dag (zászló ünnepe), amikor "kötelező" kitenni mindenhol a svéd zászlót. Muffintosh megteszi majd, ezen nem múlik ;)

Korábban többször mondtam, hogy itt arányaiban semmi sem drágább. Tévedtem :) Láttunk 1-2 igen érdekes árú dolgot; pl. étkészletet 600 Kr-ért (18e Ft :) ). Nem kevés és még csak nem is ezüst... nem vettük meg, nem is fogjuk :)

Hazafelé egy parkolóban felkerült a rénszarvas az autóra, nagyon jól fest :) Már csak a régóta vágyott króm kiwi kellene a túloldalra :)

A TV bekerült a pincébe; minden lakáshoz jár egy zárható, külön kis helység (pontosabban egy nagyobb helységben egy elkerített rész), ahová a lakók tehetik a dolgaikat. Itt pihennek jellemzően a biciklik, téli/nyári gumik, mindenféle lomok, használaton kívüli bútorok. Ha majd átvesszük a lakást, felhozzuk, de most nem lenne hová tenni. A távirányítóját (mert azt is odaadták :) ) fertőtlenítőszeres vízben pihentettük egy darabig, most ragyog.

Kipakoltuk a maradék holmit az autóból, de más már nem nagyon történt...


Vasárnap

A mai nap (ma van vasárnap, bár ez lehet viszonyítás kérdése :), mindenesetre utolértem magam a blog írásával)... tehát... a mai nap semmi különöset nem terveztünk, leszámítva egy kis svéd tanulást a tapasztaltabb szülőkkel :)

Végül úgy alakult, hogy elmentünk megnézni Mariefred-et. Kb. 80 km északre, de odafelé a hosszabb úton - autópálya, 113 km - mentünk, mert tankolni kellett és itt sincs minden bokorban benzinkút. A legközelebbi Stigtomta-ban van. Tankoltunk egy kellemeset (nap közben nem lehet kártyával fizetni a gázolajért, ezt nem teljesen értem, de zárás után már csak úgy lehet... meg kell szokni, ennyi :) ) és megkérdeztem, hogy mennyiért lehet bérelni egy utánfutót, mert ha majd meglesz a lakás, akkor kelleni fog az IKEA-túrához. Lehet szeretni és nem szeretni, de bútrnak bútor, újnak új és leginkább olcsó. Kezdésnek tökéletes lesz!
495 Kr lesz a bérlés egy napra, nem tudom lehet-e csak néhány órára kibérelni, de így sem vészes, mert a kiszállítás a vett dolgok árának 10%-a lenne, ami már önmagában 7-800 Kr (ha nem több). Majd meglátjuk. Lakást berendezni jobb esetben csak egyszer kell sokévente.
Jópofa volt, mert valamiért nem jutott eszembe az utánfutó angolul (bevallom nem is tudtam, csak mikor mondták már itthon, esett le, hogy tényleg). Mikor oda jutottam a mondatban, hogy mit is szeretnék bérelni, kis csönd után kimutattam az ablakon és mondtam, hogy "azt a nagy dolgot"... :) Megértették mit szeretnék, minden rendben volt :)

Odafelé már ráérősebben haladtunk a pályán, nem volt olyan mehetnék-ingerem, mint amikor az utolsó 200 km-t kellett megtenni :) Beálltunk 95-100 közé és szépen "felcsurogtunk" Mariefred-ig.

Mariefred egy kellemes kisváros egy tó partján (itt majdnem minden település egy tó partján van :) ), kb. 4.000 lakossal és egy kastéllyal - Gripsholms slott. Érdekesség, hogy a parkolás ingyenes a kastély mellett, ami Svédországban teljességgel elfogadhatatlan :) Nagyon ügyelnek arra, hogy sehol se lehessen megállni, ahol pedig véletlenül meg lehet, ott kellemes parkolódíjat kell fizetni. A kellemes azért túlzás, mert van ahol 2 Kr óránként (61 Ft) és van ahol 25 Kr (760 Ft). A környékünkön jellemzőbb az alsó tartomány, Csabéknál a vendégparkolóban az új lakásuknál 2 Kr óránként, a réginél ha jól emlékszem 1 Kr volt (éjjel is). Túlélhető, ez legyen a legnagyobb baja az autósnak itt (nagyjából ez is, mert kátyú nem sok van errefelé -> eddig 6-t számoltunk az itt megtett 2.000 km alatt).

Visszatérve a városkára és a kastélyra: gyönyörű helyen van, a kert tele állatokkal, barátságos állatokkal, vadkacsák és sirályok jönnek mennek mindenfelé (az emberektől akár 1-2 méterre is). A tavon vitorlások (2-t láttunk)...

Csináltunk néhány képet is (a képen jobb klikk, majd Kép megjelenítése -> nagyobb méret, utána Vissza gombbal visszatérés ide):

1. Vadkacsák a parkolóban



2. A kastély hátulja



3. Norcy a kastély "mögött"; háttérben a tó



4. Őt nem ismerem (kis sziget a nagy sziget mellett -> 1 fa és 1 pad volt rajta, hangulatos kis pihenőhely)



5. Fán fészkelő sirály, nem nagyon zavarta, hogy Norcy 1-1,5 méterről fényképezi...



6. Mariefred a kartélytól. Nem egy nagy város, de hangulatos.


7. A tó... kellemes hely lehet, ha nincs beborulva és nem esik :)


8. Gripsholms slott a tó felől

Reméljük nem úntátok nagyon... :) Mi élveztük! ;)

Hazafelé a rövidebb, 80 km-es utat választottuk, ami nem a pályán vezetett, hanem az erdőn át. Kanyargós, 2*1 sávos út, néhol kiszélesítve 2*2 sávossá. A korlátozás majdnem végig 70 km/h (bár nem annyira indokolt).

Ez a sebességkorlátozás is érekes egyébként.
Autópályán ha jól tudom, akkor 120 km/h a megengedett, de majdnem mindehol 110-es tábla van.
Országúton biztosan 90 km/h a megengedett és mégis nagyon sok helyen 70-es tábla van.
Városban 50 a megengedett és sok helyen 70!-es tábla van :) Tehát nem lakott területen nem szabad sietni, lakott terüeten belül viszont lehet? :)


Eddig két féle svéddel találkoztunk. Az egyik - a nyugodtabb -, aki pályán is 90-100 között megy. A másik - a sietős -, aki 130 körül megy a 110-es táblánál. 110-el haladó nem nagyon van :D

Holnap szerződésírás lesz 13:30-tól, utána már lehet be is fognak dolgozni (nem bánnám). Kedden Arbetsförmedlingen-be megyünk, hogy bejelentsem, már nem vagyok munkanélküli, utána irány az SFI, hogy átkérjünk engem nappaliról estire, illetve Norcy-t beirassuk estire. Végül bankszámlát fogunk csináltatni, mert az kell a munkához is (nem nagyon adnak kp-t és pl. a benzinkúton fizetni sem lehet mindenhol, sok helyen személyzet sincsen, mert minek).

Eddig minden szépen halad, jól érezzük magunkat...

1 megjegyzés:

  1. "...találtam végre rénszarvasos matricát..."
    Javor az, nem renszarvas! :)

    Nagyon remekul irsz a "kalandjaitokrol", elvezet olvasni.

    Kendra

    VálaszTörlés