2013. augusztus 26., hétfő

A vándor

A napokban észrevettem egy kb. 3 mm átmérőjű vérhólyagot a sérült kézfejemen. Nem foglalkoztam vele, gondoltam valamivel megsértettem; majd elmúlik.

De nem múlt, így kiszúrtam, hogy egy kis levegőhöz jusson.

De még mindig nem akart jobb lenni, ezért úgy döntöttem, hogy macerálom picit. Ez már meghozta a várt eredményt, némi régészkedés után előkerült a bűnös: egy nagyjából 1 mm-es, félhold alakú csontszilánk kívánkozott a szabad levegőre.
Kiszabadítottam hát börtönéből, másnapra már csak egy kis heg marad, ma pedig már nyoma sincs a dolognak.

Ami elképesztő, hogy kb. 1,5 évet vándorolt a kezemben a szilánk ide-oda vagy csak egyenesen kifelé, nem tudom.
Ez volt egyébként összesen a harmadik ilyen jellegű esemény a baleset óta. Először (pár hónap után) egy érszorító kis kapcsot lépett a távozás mezejére, majd úgy egy évvel később egy a mostanihoz hasonló csontszilánk hagyott el végleg.

Az érszorító valami ilyesmi volt (talán ennél is kisebb, de több tucat van belőle még a kezemben):

2 megjegyzés:

  1. Szia Barna!

    Szeretnék neked emailt, írni de most sehogy nem tudom elővarázsolni a mailcímed. Régebben már váltottunk pár levelet.
    Autóvásárlással kapcsolatban szeretnék kérdezni egy-két dolgot, ha nem gond. Tudnál adni egy címet, ahová írhatok?

    Üdv.: Attila

    VálaszTörlés