Apósomék esete a barcelonai vízilabda döntővel

Egy viszonylag hirtelen jött ötlettől vezérelve apósomék elutaztak Spanyolországba, egy Barcelona melletti kisvárosba, több, mint egy hete. Semmiféle összefüggés nem volt az idei vizes világbajnoksággal, amit véletlenül ugyan abban az időben, Barcelonában rendeztek. El is tartott pár napig, míg realizálódott bennük, hogy mibe (vagy inkább mi mellé) csöppentek.

Végül aztán múlt pénteken, nem sokkal a női vízilabda válogatott bronzmeccse előtt felhívtak, hogy ha tudok, vegyek nekik jegyet a másnapi döntőjére a férfiaknak. Természetesen nem tudtam, már minden jegy réges-régen elfogyott.

Végül szombaton, délután 4 körül hívott apósom, hogy megvannak a jegyek, mennek a döntőre! Eszméletlen! Nagyon irigykedtünk ám! :)

De hogyan szereztek jegyet?

Nem kell apóst félteni, ha kreativitásra van szükség. Fogta a pólóját és ráírta, hogy jegyet szeretne venni a döntőre. Aztán ráírta a sapkájára is:

Az egész napot a rendezvény helyszínén és a környéken töltötték, hogy biztosan sikerrel járjanak. Közben szurkolótábor is alakult, akik időnként megkérdezték, hogy hogy állnak a projecttel és mindig nagyon megörültek, amikor sikert értek el :)

Az egyik jegyet egy olyan pár adta nekik, akiknek valamiért 3 jegyük volt, így a felesleges harmadikat ingyen odaadták.

A másikat már nem emlékszem, hogy kitől szerezték, de mintha egy olasztól vették volna 50 EUR-ért, mondván neki már nem aktuális (lévén nem jutottak be a döntőbe).

A szurkolás viszont nem szurkolás zászló nélkül! Kellett egy zászló is. De honnan? Magyar zászlót nem sokat árulnak Spanyolországban, így ez a lehetőség kiesett. Viszont az olaszok már végeztek a szurkolással, így Gyula (apósom) olasz csoportokat kezdett el felkutatni, hogy elkérje a zászlójukat.

Talált is egy idősebb embert, aki a fiával nézte a meccseket. Odalépett hozzájuk és ékes angolsággal elmondta, hogy szeretné megvenni a zászlót.

Természetesen az olasz nem értette, mondta, hogy ez olasz zászló, nem magyar. Erre Gyula lelkesen mutogatta, hogy vízszintesen valóban olasz, de függőlegesen magyar!

Még mindig nem értette az öreg, de végül a fia elmagyarázta neki és így odaadták a zászlót (szintén ingyen).

A meccset végigörjöngték, az utána lévő bulin is ott maradtak, nagyon jól érezték magukat.

Azt hiszem tökéletes példája ez a történet a leleményességnek.