2013. december 9., hétfő

Esküdtszék

Mára csak egy kis érdekesség jutott a blognak (és az olvasóknak). Az is lehet, hogy ez nem is újdonság, bár én ma hallottam róla először.

Egyik kollégám mesélte, hogy a felesége éppen Nyköpingben van, tárgyaláson. Meglepetten kérdeztem, hogy mi történt.
Kiderült, hogy beidézték esküdtnek.

Rögtön meg is kérdeztem, hogy bárki lehet-e esküdt, nem állampolgár is, esetleg van-e valami feltétele a dolognak.
Természetesen van: valamelyik politikai párt bejegyzett tagjának kell lenni. Ha párttag az ember, akkor jelölhetik esküdtnek. A tárgyalás napjára megkapja a fizetését, tehát nem jár hátránnyal a munkavállaló számára.

Ennyit sikerült megtudni :)

Közben "találgattam" már itthon és az jutott eszembe, hogy a párttagság lehet azért szükséges, hogy úgy tudják összeválogatni az esküdteket, hogy egyenlő arányban legyen minden párt követői, ezzel kiszűrve egy politikai indíttatású döntést?
Nem tudom, mindenesetre nagyon érdekesnek tűnik, majd még megpróbálok utánaolvasni valahol vagy kérdezősködni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése