2013. július 18., csütörtök

SolidWorks 2012 - tervező program

Egy kedves barátomnak köszönhetően úgy alakult, hogy közelebbről is megismerhettem a címben szereplő programot.
Mostanában a szabadidőm egy részét (hehe, csak szabadidőm van :) ) azzal töltöm, hogy rajzolgatok. Azt semmiképpen sem mondhatom, hogy jól haladok, de a legalapvetőbb dolgokat azért már sikerült megértenem, alkalmaznom.
Kíváncsi vagyok, hogy meddig jutok el önerőből, de remélem a jövőben találok valami how-to-t is a programhoz (jelen pillanatban a menetfúrás nem megy - illetve megy, de nem rajzolódik bele az alkatrészbe :( ).

Eddig (a programmal töltött 2 nap - összesen kb. 6 óra) alatt ilyenek születtek:

Lépcsős tengely, a netről szedtem hozzá leírást, annak a pontos mása. Semmi komoly, letörések, tengely körüli forgatás, M10-es menet (ez látszik is a vékonyabbik végén, de a spirál helyett csak egy fekete kört kaptam - rákattintva azért kiírja, hogy ő bizony egy M10). 

Szintén a netről vadásztam rajzot, a méretek ugyan olvashatatlanok voltak, de nagyjából valami ilyenről van szó. Nem tudom mi ez, mire jó, és különben is :) Letörés, lekerekítés, oldalnézetből lett "kihúzva" 40mm szélesre. A "talpán" egy horonnyal.

Egyelőre itt tartunk. Folyamatosan keresgélek a neten alkatrészrajzokat, amikkel varázsolhatok (nyilván nem túl bonyolultakat). 
A dolog csúcsa pedig az lenne, ha a fenti tengelyt le is lehetne programoztatni vele esztergagépre (ínyenceknek marógépre :) ).

8 megjegyzés:

  1. Szia Barna!

    Én 2010-es kiadást használom. Ha gondolod adhatok néhány segédanyagot.
    A menetet azért nem rajzolja bele, mert az nagy meló a hardvernek, és így csak egy egyszerűsített képet mutat inkább.

    Üdv
    Peti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon hálás lennék érte! :)

      Menethez: soha, semmilyen körülmények között nem fogja mutatni vagy ha majd egyszer nagy leszek és veszek egy erősebb notebookot, akkor azzal már hajlandó lesz?

      Törlés
  2. Hello :)
    En epp most jarok egy CNC kurzust ugyhogyha erdekell szolgalhatok par tehnikai rajzal amit epp ott hasznaltam programiras celjabol :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Természetesen érdekel! :)
      Ide küldheted őket: kovermadar@gmail.com

      Köszönöm!

      Törlés
  3. Nem auto cad-at használnak cnc programozáshoz.vagy ez a program ugyanúgy kódol?Csak mert a jövőben én is ezirányú képzést akarok elkezdeni.Egyenlőre lövésem sincs az ilyen progikhoz,azért is a buta kérdés:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Programozáshoz AutoCAD-et semmiképpen sem használnak (szerintem), mert az "csak" tervező program (Computer-Aided Design).
      A programíráshoz CAM-re van szükség (Computer-Aided Manufacturing).

      AutoCAD-et 2 évig tanultam a középiskolában, de akkor sem jutottam el odáig, mint 1 hét alatt a SolidWorks-el. Ez persze semmit sem jelent, de nekem jóval egyszerűbbnek tűnik és eddig nem találkoztam lekűzdhetetlen problémával (csak olyannal, amit miattam nem tudtam lekűzdeni).

      Állítólag rohamosan terjed az SW, éppen a könnyű kezelhetősége miatt.

      Ha a tanácsomra is kíváncsi vagy, akkor tanulj meg mindent, amit csak lehet, mert sosem lehet tudni :)

      Törlés
    2. köszi a kimerítő választ!

      Törlés
  4. Kedves felhasználó!
    A cnc megmunkálás két nagy területre bomlik. Egy a fémmegmunkálás , a másik a lemezmegmunkálás.
    Mindkettőben nagyon hasznos a Solidworks, de ehhez vannak kiegészítők is melyeket gyakran használok. (solidcam, blankworks, spi sheetmetalworks, topsworks, camworks nesting.)
    Én lemezmegmunkálásban vagyok jártas, ezért írtam mindezeket le, de való igaz, ha ez az SW nem lenne, autocad-be szenvednék.

    VálaszTörlés