2013. július 28., vasárnap

Felkészülés az El Camino-ra - IV. rész (2 napos túra)


Elérkezett az ideje, hogy már két napos túrákkal készüljünk a Camino-ra. A Flen-en is keresztülmenő Sörmlandsleden egy szakaszát, a 23:1-t és 23:2-t választottuk, ami tőlünk megy Hälleforsnäs-be. Ez egy sátrazással egybekötött, összesen 40km-es túrát jelent.

Az egyetlen térkép, amit a Sörmlandsleden-ről találtunk (zölddel jelöltem az általunk érintett szakaszt):

A megvalósítás
Még pénteken délelőtt elmentem és megkerestem a túraútvonal kezdőpontját, mert bár annyit tudtunk, hogy a fleni vasútállomástól indul, de gyanús volt, hogy ez kissé pontatlan információ. A 23:1-es szakasz valójában az uszoda mellől indul, ami a vasútállomástól még kb. 2 km.

Itt találtunk rendes térképet ehhez a szakaszhoz, így gyorsan meg is örökítettük, hogy ne legyen belőle később probléma (egyébként végig nagyon jól ki volt jelölve az útvonal):

Rögtön Flen mellett találtunk pár igazán szép helyet az erdőben:
 Erdei ösvény, a civilizáció szomszédságában

 
Az utolérhetetlen "zöld kövek" (Hobbitfalva a Megyében :) )

Ezután következett egy szakasz, ahol ilyen rámpákon kellett haladni:

Az első 10 km nem okozott különösebb gondot, bár a rengeteg fel-le mászás a dombokon eléggé fárasztó volt. Eddig ennél sokkal egyenesebb terepen túráztunk és elvileg a Camino is sokkal síkabb lesz.
Viszont sok szépet és érdekeset láttunk menet közben:


Összetákolt híd egy éppen kiszáradt patak medre fölött.
Ilyenből elég sok volt, nagyon száraz az idei nyár...

Elhaladtunk a szakaszhatár mellett is, pontosan 10 km után:
 

Ekkor kezdtük el átgondolni, hogy lehet mégsem lenne jó ötlet elmenni egészen Hälleforsnäs-ig, mert akkor eléggé kifutnánk az időből (ha még világosban akarunk sátrat állítani. A tervezett 5 km/h-s tempó helyett sajnos csak 4 km/h körüli sebességet sikerült tartani.

Végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a térkép kb. közepén lévő tó partjáig, keresünk egy táborozásra alkalmas helyet és "kikötünk".

Közben elhaladtunk egy jópofa kőkerítés mellett is. A flen-i királyi kastély mellett van hasonló, ez nem tudjuk, hogy mihez tartozik vagy egyáltalán mi célt szolgál(t):

Innen még úgy 2-2,5 km-t haladtunk, majd megtaláltuk a tökéletes táborhelyet, egy kb. 5 méter magas, függőleges sziklafal tetején, ahol éppen annyi föld volt, hogy rögzíteni lehessen a sátrat (azért még kikötöttem a fákhoz is, biztos-ami-biztos :) ):


Ez a kép 21:03-kor készült, ment le a nap, az erdő már elég homályos volt.

Másnap reggel elindultam a térképen jelölt forráshoz, hogy szerezzek egy kis vizet a hazaútra (eddig már csak kb. 4 dl vizünk maradt.
A forrás felé találtam egy menedékhelyet is a tóparton (a sátortól kb. 150m-re):
A "ház" előtti kőrakás egy minden igényt kiszolgáló tűzhely

A sarokba bekészítve két darab balta, hogy tudjon az ember fát aprítani a tűzhelyhez. A padló "alatt" némi tűzifa a következő lakó számára odakészítve. A kék vödör egy szemetes, mellette a földön egy rádió, fölötte a barna doboz egy vendégkönyvet rejtett magában.

 A házikó másik oldalán két darab fűrész és egy seprű a földön. 

Bevallom őszintén, hogy az első gondolatom, miután egy darabig álltam és néztem döbbenten, hogy: ezeket a szerszámokat hogyhogy nem lopta el senki?! De végülis teljesen mindegy, a lényeg, hogy itt ezeket a dolgokat senki sem lopja el. Máskor is találtunk ilyesfajta táborhelyet, ahol ott volt a grillrács vagy a balta.


A következő döbbenet akkor ért, amikor rátaláltam a fenti "házikótól" kb. 100 méterre lévő WC-re is:

Ezek után döntöttem el, hogy többet az életben nem fogok már meglepődni semmin sem! :) Ez a világ, már nem azonos azzal a világgal, ahol felnőttem (pedig mindkettőt emberek lakják).

Az első kellemetlenség is ekkor ért: valószínű a száraz időszak miatt az iható pataknak semmi nyomát sem találtam. Így aztán maradt 4 dl víz kettőnknek a hazaútra... nem tűnt életképes megoldásnak, ezért úgy döntöttünk, hogy Mellösa mellett visszatérünk az aszfaltos útra és azon bemegyünk a faluba innivalóért, illetve ezzel picit rövidítünk az útvonalon, mert nem lenne jó valahol az erdőben dehidratálódni (mi nem vagyunk olyan vagányok, mint azok a hegymászók, akik kicentizik az ivóvízkészletüket, majd egy családot hagynak magára).

Majd elfelejtettem, az első napi túra statisztikája (a második napról a telefon lemerülése miatt nem készült statisztika):
Az 1.346 kcal elégetése nagy boldogság volt a számomra! :)

Hazafelé összesen 14 km-t tettünk meg, így kb. 2 km-t rövidítettünk és összesen 30 km-t tettünk meg. Eléggé elfáradtunk, mikor hazaértünk már mindenünk fájt, de a hátizsákok, a sátor és a túrabakancsok is remekül teljesítettek.

Találtunk még egy régi kilométerkövet is Mellösa és Flen között:
A "mil" itt az amerikai mérfölddel ellentétben 10km-t jelent.
Az "1/2 mil" tehát 5 km és vélhetően Flen központjától számítódik.

Láttunk még egy érdekességet, amiről nem igazán tudjuk, hogy mi lehet:
Volt bizonyos távolságonként, de nem a teljes megtett útvonalon ilyen ?jelölőgép?. Olyan, mint egy tűzőgép, az alsó részén pár tüske (egy 3*3-as rácsban valahány darab), a felső részén pedig egy gumilapocska. Az első és egyetlen tippünk, hogy ha valaki erre jár, akkor ezzel a szerkezettel tud "pecsételni" magának... kicsit mint az El Camino-n a Pilrgimpass, de lehet, hogy csak beleképzeltük a dolgot. Volt mindegyik mellett egy fekete tartószerűség is, mintha egy GPS-t vagy telefont kellene beletenni, de nem tudom, hogy minek.

El Camino
Jelen pillanatban úgy állunk az egyéb szerveznivalókkal, hogy megvannak a repülőjegyek (Stockholm - Barcelona; Santiago de Compostela - Gran Canaria és Gran Canaria - Stockholm) illetve Briginek hála az éjszakai vonatjegyünk is Barcelonából Sarriába.
Lefoglaltuk a szállásokat is, 1-1 éjszakát a Caminon és Barcelonában, 3 éjszakát a Kanári-szigeteken.

4 megjegyzés:

  1. az a tüskés izé nem tájfutók bélyegzőpontja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De igen!
      Ugy mar konnyu volt megtalalni, hogy tudtam mit keresek :)

      Koszonom!

      Törlés
  2. Gratulálok, nagyon tetszik a blog! :)

    Én magam is tervezem a kimenetelt valamelyik Skandináv országba mérnökként, de még minimum 5 évem van, hogy döntsek hova. Addig felkészülök anyagilag, illetve idegennyelvileg a megmérettetésre.

    Természetesen bekerült a blog a readerbe. :)
    Jobbulást és sok szerencsét kívánok nektek!

    Ceruza

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! :)

      A nyelv mindenképpen kelleni fog + az angol. A norvég - dán - svéd nagyon hasonló, mi csak svédül tanultunk, de a norvég írott szöveget is megértjük (nagyjából). A dán pedig jó németes hangzású, de azrért szódával elmegy :)

      Sok szerencsét az álmok megvalósításához! :)

      Törlés