2013. január 20., vasárnap

Munka, újra rendőrség és pár kép a kezemről (egy olvasó kérésére)

Munka
Volt a hét elején egy möte, ahol kicsit felelevenítették a már meglévő szabályokat (házirendet), illetve itt-ott tettek hozzá új dolgokat.

Az egyik legfontosabb változás az volt, hogy ezentúl tilos a cégről bármit is írni a közösségi médiában. Nem tudom, hogy ez vonatkozik-e pl. erre a blogra is (elsősorban a Facebook és a Twitter volt kiemelve), de jobb a békesség alapon a jövőben inkább nem írok konkrét dolgokat a vállalatról.

A másik, munkavédelmi szempontból jelentős újítás, hogy ezentúl nem szabad úgy rádiózni vagy zenét hallgatni, hogy mindkét fülünk be van dugva. Ez egy teljesen jogos és érthető dolog, bedugaszolt fülekkel nem hallja meg senki, hogy adott esetben én visítok a gépben, mert megette a kezemet.

Volt szó a szünetekről és a dohányzás mellőzéséről munkaidőben (milyen meglepő, igaz?), de ezek nem nagyon érintenek engem.
Most már nem szabad internetezni sem munkaidőben, hiába megy a gép beavatkozás nélkül... ez egyesek szerint jó, egyesek szerint butaság... szerintem pedig ha ezt kéri a főnök, akkor ezt kell csinálni.

Egyébként minden rendben munka terén, tudok rendesen dolgozni is a kezemmel. Van néhány dolog, ami nem vagy csak nagyon nehezen megy (jellemzően a két kezet igénylő dolgok), de ezeket is megoldom valahogyan.

Az elmúlt két hétvégén tudtam túlórázni is. Mindkétszer az utolsó utáni pillanatban szóltak csak (egyszer valami sürgős munkát kellett befejezni, ma pedig "vigyázni" kellett egy kollégára, akinek sürgős munkája volt). Semmi baj, hamarosan úgyis műtét és 3 hónapos betegszabadság, így jól fog jönni egy kis extra, hogy majd ne fájjon annyira a 3*10%-os fizetéskiesés.

Rendőrség
Péntek reggel felhívtak, hogy lenne még pár kérdésük, ezért be kellene mennem megint... már az előzőhöz sem volt túl sok kedvem, ehhez már végképp nincs. Minimum 2,5 óra az életemből... :(

Képek
Már többször kértek képet a kezemről... ide nem szeretnék közvetlenül semmi ilyesmit feltölteni, mert biztosan van, akinek elvenné az étvágyát és különben sem szeretnék ezzel senkit sem traktálni.
Akit viszont érdekel, az kattintgasson az alábbi linkekre:
Kép 1
Kép 2
Kép 3

5 megjegyzés:

  1. Juj, basszus!!!:(
    Engem tuti párszor felmostak volna. Hogyan éltétek meg, lelkileg, Nóri?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nóri hősies volt, rengeteget segített, ráadásul pont azokban a napokban (néhány nappal a baleset után) államvizsgázott Magyarországon...

      Én már kevésbé jól. Átmenetigel eléggé idióta lettem sajnos. :(
      De mindennek már vége, szombaton volt pont egy éve a baleset. Az élet megy (ment) tovább, nem igaz?

      Törlés
    2. Persze, hogy megy tovább :) Csak néha olyan rosszul kezelünk bizonyos helyzeteket... Te is írtad, hogy idióta lettél. Volt egy barátom régen, aki 3 évesen belenyúlt otthon a szecskavágóba. Nincs jobb kézfeje. Ma már 41 éves, de érzésem szerint, ő még mindig nem tudja ezt a helyzetet kezelni, zavarja, szégyenli és ez a párkapcsolataira is mindig rányomta a bélyegét. Pedig, mi elfogadtuk őt így, csak ő meg saját magát nem:(
      Az elfogadás fontos! A többi "részlet" kérdés. Vagy nem?

      Törlés
  2. Hu baszd meg. Szep. Remelem kinol ujra.

    VálaszTörlés