2013. május 28., kedd

A svéd királyi család

Már többször esett szó a blogban - bár csak érintőlegesen - a svéd királyról, úgy gondoltam írok kicsit a királyi családról, hiszen Ők is részét képezik Svédországnak.

Számomra (lehet, csak az újdonság varázsa miatt) sokkal hitelesebben képviselik az országot, mint egy, a parlament által választott köztársasági elnök vagy akár melyik prezidentális rendszer elnöke. Ennek oka pedig végtelenül egyszerű (ahogy már a Gyalog Galoppból is megtudhattuk): a királyt nem választják, annak születni kell. Ennél fogva független tud maradni a mindenkori politikától, képes valóban fölötte állni és valóban a népet, az országot képviselni (már ha akar, mindenesetre biztosan nem pártkatona).

Beszélgettem néhány kollégával már erről és bizony megoszlanak a vélemények az előző bekezdésben foglaltakról. Van aki egyetért, de van, aki éppen azért nem szereti a királyi családot, mert nem választotta őket senki (az pedig nem fair). 

Mekkora hatalma van a királynak?
Gyakorlatilag semekkora, de azért mentelmi joggal rendelkezik (amely felfüggeszthető, amennyiben két, egymást követő országgyűlés is arról határoz). 

Mik a király feladatai?
A mindenkori svéd uralkodó a következő feladatokat látja el:
1) Ő a svéd államfő;
2) kormányváltáskor vezeti a kabinetet;
3) minden évben megnyitja az országgyűlést (Riksdag);
4) vezeti a Tanácsadó Testület (Utrikesnämnden) üléseit, melyet minden fontosabb külügyi döntés előtt összehívnak és melyen részt vesz minden parlamenti párt;
5) a svéd védelmi erők tiszteletbeli főparancsnoka;
6) képviseli az országot külföldön, kinevezi a külföldi és a svéd nagyköveteket.

Amennyiben a király külföldön tartózkodik, a királyi család egy - felnőttkorú - tagja látja el feladatait. 

Miből él a király?
Természetesen legfőbb bevételi forrása az alattvalóktól szedett adó. Minden svéd állampolgár jelenleg évi 5,3 korona összeggel járul hozzá a királyi költségvetéshez (ezen összegről minden évben a parlament dönt).
Ez évi kb. 50.350.000 koronát jelent (1,7mrd Ft).
Ezen felül királyi birtokokból és vállalatokból származik még bevétele. A svéd király ugyan úgy fizet adót, mint bárki más az országban. 

Kikből áll a királyi család?

Carl XVI Gustaf svéd király (teljes nevén Carl Gustaf Folke Hubertus)
1946. április 30-án született a stockholmi Haga palotában. A trónon nagyapját (Gustaf VI Adolf) követte, 1973. szeptember 15-én koronázták királlyá. 
1976. június 19-én vette feleségül a német-brazil származású Silvia Renate Sommerlath-t, akivel a '72-es müncheni olimpián találkozott. Három gyermeke született, Victoria koronahercegnő, Carl Philip herceg, valamint Madeleine hercegnő.

Címe (röviden): Ő felsége, a Király. A hosszabb változat... nos, az sokkal hosszabb, így azt nem részletezném :)
Sok (verbális) támadás éri, leginkább a kicsapongó életmódja és diszlexiája miatt.

Rokoni kapcsolatban áll a dán (1), belga (2), norvég (2), angol (3), spanyol (3), holland (3), luxemburgi (3), lichtensteini (5) valamint a monacói (6) uralkodóval. (zárójelben az unokatestvérség foka)

Jelmondata: "För Sverige - i tiden" (Svédországért - az időkkel).

1996-ban járt Magyarországon.

Silvia királyné (leánykori nevén Silvia Renate Sommerlath)
1943. december 23-án született Németországban, de 1947 és 1957 között Brazíliában élt a családjával (édesanyja brazil származású). Anyai nagyapja Artur Floriano de Toledo, aki a néhai III Alfonso portugál király leszármazottja.
Jellemzően jótékonysággal foglalkozik, 1999 megalapította a World Childhood Foundation-t, de emellett kiáll az emberi jogokért és a gyermekek szexuális kihasználása ellen.

Victoria koronahercegnő (teljes nevén Victoria Ingrid Alice Désirée, Västergötland hercegnője)
A király legidősebb gyermeke, 1977. július 14-n született Stockholmban. Eredetileg az elsőszülött fiú - Carl Philip (1979) - követte volna apját a trónon, de az 1980. január 1-én életbe lépett trónöröklési rend miatt Victoriát illeti meg korona.
Sokkal nagyobb népszerűségnek örvend (különösen a fiatalok körében), mint az apja. Ő lesz Svédország első női uralkodója a Bernadotte-házból és a harmadik a svéd történelem során.
Az Európán szerteágazó rokoni kötelékek miatt Victoria a 192. helyen áll a brit trón várományosai között (csak győzze kivárni :) ).
Victoria is járt Magyarországon, 2004-ben.

2009. február 24-én kötött házasságot (7 éves kapcsolat után) Daniel Westlinggel (aki korábban a személyi edzője volt). 2011. augusztus 17-én megszületett közös gyermekük, Estelle, Östergötland hercegnője.

Carl Philip herceg (teljes nevén Carl Philip Edmund Bertil, Värmland hercege)
1979. május 13-án született a stockholmi királyi palotában. Születésekor Ő volt a trónörökös, egészen az 1980-ban megváltoztatott trónöröklési rend kihirdetéséig. Jelenleg a trónöröklési sor harmadik helyén áll Victoria és Estelle mögött.
A király és Victoria távollétében Ő látja el az uralkodói feladatokat.
Tanult tervezést, fotózást, mezőgazdasági diplomát is szerzett, valamint hadnagyi rangot szerzett a Svéd Királyi Haditengerészetnél. Részt vesz a skandináv Porsche kupában.
2008-ban a kilencedik helyet szerezte meg a Forbes magazin "20 legdögösebb királyi sarj" listáján. :)

Madeleine hercegnő (teljes nevén Madeleine Thérèse Amelie Josephine, Hälsingland és Gästrikland hercegnője)
1982. június 10-én született a stockholmi Drottningholm palotában. Jelenleg negyedik a trónöröklési rendben.
Szeret jótékonykodni (mint minden tagja a királyi családnak), lovagolni és síelni (versenyen is indult Anna Svensson néven).

A Bernadotte-ház
A jelenlegi uralkodó a Bernadotte dinasztia. Mint ahogy az első ránézésre is elég jól látszik, nem éppen svéd eredetű családról van szó.
I. Napóleon császár koronáztatta (akkor még közös svéd-norvég) királlyá Jean Baptiste Bernadotte-t Karl XIV Johan néven. Érdekes, hogy a svéd trónon mint XIV., a norvég trónon viszont mint III. szerepelt.
A norvég királyi címet egészen 1905-ig viselte a svéd király, amikor is II. Oscar elismerte norvégia függetlenségét (most már tudjuk, hogy hiba volt, mert ha nem tette volna, akkor talán a norvég olaj is svéd kézen lenne :) ).

6 megjegyzés:

  1. Milyen jó, hogy ezt így leírtad! Köszönöm!
    Kapcsolódnak a franciákhoz is, hiszen gyermekein és unokáin keresztül Joséphine, Napóleon első felesége közvetlen ősanyjává vált a mai Belgium, Svédország, Dánia, Görögország, Norvégia, Luxemburg, Liechtenstein és Monaco királyi házainak. :)

    VálaszTörlés
  2. Szia,

    Madeleine eskuvojet nem emlitetted, pedig pont most szombaton lesz (junius 8). Chris O'Neill jomodu amerikai uzletemberhez megy ferjhez. Madeleine egyebkent mar joideje New Yorkban lakik (es elvezi, hogy ott nem figyelik minden lepeset a bulvarujsagirok).

    Es Daniel Westling uj neve Prins Daniel, a Victoriaval valo eskuvoje ota... Teljes titulusa: Hans Kunglig Höghet Daniel, Prins av Sverige, Hertig av Västergötland

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szuperul, igényesen szedted össze az információkat.
    Köszönet érte!

    VálaszTörlés
  4. Viktória hercegnő 8 év ismeretség után ment hozzá Daniel Westling-hez az esküvő június 13.- án volt és Esztelle hercegnő 2012 február 23.- án született.

    VálaszTörlés