2013. április 21., vasárnap

Understanding Einstein... hétvégi vendégjárás és az időjárás

Tanfolyam (vagy minek nevezzem... online kurzus - csakúgy magyarosan :) )
 
Lassan túl vagyunk a második hetén is.
 
Az első heti anyag nem volt vészes, némi történelmi áttekintés, illetve szoktam az angolul tanulást (figyelést). Sokkal kevésbé bizonyult megterhelőnek, mint azt vártam, ami visszagondolva érthető, hiszen a munkaidőm nagy részében svédül kommunikálok és azért dacára az anyanyelvi környezetnek, az angol még mindig jobban megy (itt szeretném kihangsúlyozni, hogy jobban, de a legkevésbé sem jól).
 
Azon a héten még nem kellett problémát megoldani, így csak tesztet töltöttem ki, ami 8/8 pontos, gyors fejszámolást követően 100%-os lett. De mint mondtam, nem volt benne kihívás.
 
A második heti anyag már azért érdekesebb volt, volt szó a viszonyítási rendszerekről, az időről, térről, eseményekről és még pár dologról, aminek nem tudom a magyar megfelelőjét, de nem is érdekes (a türkörfordítás nem hiszem, hogy sok jóra vezetne).
A tesztet megcsináltam, most 12 kérdéses volt, de ezt is sikerült hibátlanul teljesíteni (már néha kellett gondolkodni is egy picit).
Ezen a héten már volt kifejtős (kiszámolós, bebizonyítós) feladatsor is, az sem volt nehéz, szintén 100%-os lett.
 
Az értékelés egyébként úgy néz kis, hogy: el kell érni a teszteken minimum 70%-ot olyan módon, hogy a 8 eredményből a legrosszabbat kiveszik és csak a többit (legjobb 7-et) nézik.
A kifejtős feladatok esetén is ez a módszer, de csak 6-ot néznek a 7-ből (az első héten ugye nem volt).
Azt nem tudom megmondani, hogy az átlagnak kell minimum 70%-nek lennie vagy egyenként mindegyiknek meg kell lennie 70%-nak (nem emlékszem vagy csak nem figyeltem), de tulajdonképpen mindegy is, mert talán először életemben nem a 2-esre hajtok, hanem az elhangzott információk maximális megértésére és elsajátítására.
 
A végén pedig el fogom magyarázni Nórinak is, ha megérti, akkor én is megértettem... ha nem, akkor van még hova fejlődnöm :)
 
Vendégjárás
Voltak itt családi barátok látogatóban Magyarországról. Szombaton jöttek reggel, gyorsan meg is mutattam nekik Nyköpinget (szeremkélő esőben és alig 5 fokban), majd meglátogattak minket az új lakásban (sok választásuk nem volt, mert én hoztam el őket a reptérről).
 
Utána anyósomék felé vettük az irányt, megebédeltünk, megnéztük a király fleni kastélyát (szintén szemerkélő esőben és nem túl nagy melegben), illetve jártunk egyet Flenben.
 A svéd kirány Flenben található kastélya (Stenhammars Slott)
 
Végül késő estig beszélgettünk.
 
Vasárnap megnéztük Mariafred-et a Mälaren partján, utána átmentünk Trosaba a tengerpartra, végül hazafelé vettük az irányt. Jó mászkálós nap volt, láttunk szarvascsordát is és még sok szépet.
 
Szarvaslegelő valahol Mariefred és Malmköping között
 
A mariefred-i kastély
 
Hétfőn meg megmutogattuk a Karibi nyaraláson készült képeket, majd elbúcsúztunk, mert kedd reggel mentek haza, én pedig délelőttös vagyok a héten így nem tudtunk aznap találkozni.
 
Időjárás
Teljesen kaotikus! :)
 
Van, hogy 3-5 fok van és befagy az ember nemesebbi fele. A tó a ház előtt még mindig be van fagyva (többnyire, de azért már alakul).
Tegnap délután 10 fok volt, ragyogó napsütés Flenben, délelőtt pedig enyhe eső Bettnában.
Ma sütött a nap, de úgy fújt a szél, hogy majd levitte a fejemet.
 
Munka
Lassan betegállomány, ami lehet nem is baj, mert mostanában nem nagyon vagyunk eleresztve munkával. Nem értem, hogy miért, mert a vezetőségi tábla tele van munkával...
Szegény Prisma is beteg lett, nem veszi fel rendesen a szerszámokat, így a nagyobb géppel dolgoztam (szebb, nagyobb, gyorsabb, okosabb).

Műtét
Holnap műtét, vonat sajnos nem megy olyan korán, hogy 7-re a kórházban legyek, így autózunk. délután Nóri hazamegy vonattal és pedig majd kedden vezetek haza.

2 megjegyzés:

  1. Errefelé már kellemes az idő (20-24°C). :)
    Gyors lábadozást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már itt is... 10 fokok vannak, csak fúj a szél nagyon :( de a 10 fok tökéletes nekem.

      Igyekszem a lábadozással...

      Törlés