2013. március 30., szombat

Sikeresen elköltöztünk!

Elég régen jelentkeztünk utoljára, de el voltunk foglalva a költözéssel és csak mostanra mondhatjuk, hogy majdnem teljesen belaktuk az új lakást. Persze még van mit csinosítani rajta, de közeledünk a végéhez... :)

A költözés rendben lement a múlt héten. Hétköznap az apróságokkal (könyvek, dobozok) fordultunk egyet-egyet munka után; szombaton pedig alig 4 óra alatt átköltöztettünk minden mást.
A teherautó nagyon jó szolgálatot tett, sikerült elég jól megpakolni, hála Gyulának és Zsoltinak. Míg mi a bútorokkal harcoltunk, addig Nóri és Évi (anyós) töltögették a bőröndöket, dobozokat és zsákokat.
A remek szervezésnek köszönhetően kb. 1 óra alatt felpakoltunk mindent a teherautóra, majd másik 1 óra alatt lepakoltunk róla Flenben.

Kipakolás után bútor összeszerelés, kis harc a hosszabbítókkal és az apróságokkal.

Végül vasárnap délután elértük a kvázi végleges állapotot:

A nappali panorámája
 
 A hálószoba panorámája

A konyha panorámája, a mosogatógép nélkül
  


Konyhapult, ezúttal már a mosogatógéppel :) 
 
Kilátás az étkezőből (rendben, a konyha egyik sarkáról van szó :) )
 
Dolgozósarok a nappaliban, csodás kilátással
 
Nóri sminkasztala a hálóban. Kap majd egy paravánt is.
 
A gardrób"szoba". Nem hatalmas, de azért elég...
 
Kilátás a hálóból, de azt hiszem már tettem fel róla képet.
 
A munkába járás is zökkenőmentes, délutános műszak esetén 13:30-kor találkozunk a tőlünk 100 méterre lévő körforgalomnál, ahol felvesznek, majd irány Bettna. A menetidő Tomas cipőjének nehézségétől függően 13-16 perc.
Hazafelé is hasonló a tempó, általában 22:55-re már a lakásban vagyok (míg Bettnában laktunk, ez 22:40 körül volt).
 
Csütörtökön és pénteken beszerelték a mosogatógépet, amit a netről rendeltem. Candy márkájú, 45 cm széles és imádjuk :)
A beszerelés árát még nem tudjuk, majd jönni fog a számla, de a szerelő szerint 3.000 kr körüli lesz az összeg. Ez soknak tűnik, mert az is :) De eredetileg 4-5.000-ről indultunk, amitől úgy eldobtam a hajam, hogy aznap gyártottam egy kis selejtet is a cégnél :(
Végül átvállaltam az áramellátás megoldását, nem nagy ügy (bár nem hivatásos által végzett bekötés így, de ez pont nem nagyon érdekel :) ).
A gép maga 2.499 kr volt + 375 kr házhozszállítás.

A hét elején (munka előtt) takarítottam Bettnában, pénteken (itt a Húsvét előtti péntek is szünnap - és amúgy is, mert délutános voltam) Nórival együtt takarítottunk és még holnap is fogunk. Érdekes mennyiségű kosz és mocsok tud előkerülni a nem szem előtt lévő helyekről (pl. tűzhely mögül, szekrények aljáról). De haladunk és hamarosan készen is leszünk...

Még mindig hó és jég van mindenhol, ezért a kilátás sem az igazi még... de hamarosan!!!

4 megjegyzés:

  1. Nagyon csini lett az új lakás! :) Jó tágas.
    Jól olvastam, hogy a mosogatógép beszerelése többe került, mint maga a gép?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönjük! :)
      Még nem kaptuk meg a számlát a beszerelérsől, de az elhangzottak alapján igen, drágább volt a beszerelés, mint maga a gép.
      Hozzá tartozik, hogy a gép olcsónak számít; illetve a svéd szolgáltatások ára tud horrorisztikus lenni (ami érthető, mert mindenki jól szeretne keresni).

      Törlés
    2. Igen, a magasabb fizetések miatt drágábbak a szolgáltatások. Csak itteni fejjel keménynek tűnik az összeg.
      Végül is, ha a svédek ezt az árat normálisnak találják, akkor nagy baj nem lehet. Ott ez annyiba kerül.

      Törlés
    3. Ezt a várhatóan 3.000kr-t még elfogadják. Mikor villanyszereléssel együtt kérdeztem az árat, akkor még 5.000kr volt. Na a kollégáknák is kiverte a biztosítékot.
      Szerencsére ezt megoldottam én.

      Az autószerelő is hasonló árkategória és tul. képpen minden, amiben svéd ember keze munkája van. Ez már csak ilyen... de nem bánom, egy ember életében hàny mosogatógépet kell beszerelni? :)

      Törlés