2013. március 21., csütörtök

Adóbevallás 2013, Orange Kuvert (nyugdíj) és költözés

Eljött az állam általi értesítések ideje (végre)...
 
Megkaptam második adóbevallási értesítőmet:
Ha valaki még új lenne, akkor gyorsan összefoglalom a dolgot. Minden év elején kiküldi a Skatteverket az előző évi bevételekről az összesítést. Összeadja az összes bruttó bevételt, levonja belőlük az előzetesen levont adókat, majd kiszámolja, hogy mennyi adót kellett volna fizetnem, illetve a levont és a levonandó adó különbözetét.
Ez az összesítés egy fél A4-es oldalt tett ki nekem az idén, ha tetszik a végeredmény (egyezik a korábban összegyűjtött papírok végösszegével), akkor 4 lehetséges módon reagálhatok:
1) felhívhatom őket, begépelve a személyi számomat és a kapott jelszót, ezzel nyugtázva a dolgot és készen is vagyunk;
2) küldhetek nekik egy SMS-t, szintén a fenti két adattal és megintcsak végeztünk;
3) beléphetek a weboldalukra (BankID kell hozzá) és ott fogadhatom el;
4) az aláírt bevallást visszaküldhetem postán (az előző három lehetőség mellett elég borzalmasan hangzik, nem?)

Az idei összesítésem pedig így fest:
Jövedelem
Bevétel (kr)
Adóelőleg (kr)
AFA Försäkring (betegellátás)
AFA Försäkring (biztosítás)
Försäkringskassan
Munkabér
5.939
19.054
84.375
210.988
1.782
5.717
24.466
51.788
Összesen
320.356
83.753

Ezen a ponton megállapítható, hogy a tavalyi év folyamán összesen 320.356 kr-t kerestem, amiből 83.753 kr-t vontak le. Ez 26,14%...

De jön az első csavar:
Összes jövedelem (+)
320.356
Önkéntes mnyp.* (-)
2.800
Adómentes rész** (-)
15.900
Adóköteles jövedelem
301.600
*) Az önkéntes magánnyugdíjpénztárba befizetett teljes összeg csökkenti az adóalapot. Ez rendes tőlük, mert majd nagyon sokára úgyis megkapom ezt a pénzt. Ha jól tudom, akkor itt van egy limit, évi 12.000 kr. Az e közötti rész nem számít, de ez jelen pillanatban engem nem nagyon érint.
**) Az adómentes rész-t nem tudom hogyan fordítsam. Éves 15.900 kr jövedelemig nincsen adó, így az után a rész után nekem sem kell fizetni. Valami olyasmi lehet, mint az adómentes minimálbér, bár más kérdés, hogy Svédországban nincs minimálbér (ha jól tudom).
 
Még itt sincs vége a dolognak. Valamilyen módon (nem jöttem még rá, hogy pontosan hogyan), de beszámít az év során fizetett hitelkamat, illetve a befektetések után kapott kamat is.
Tavaly összesen 998 kr kamatot fizettem az autó, illetve egy áruhitel után, amiből levonták a kapott (kivett) kamatokat, ami 92 kr volt (mikor próbálgattam a tőzsdét, ezt sikerült elkövetni).
A nem realizált befektetések után szerzett árfolyamnyereség majd csak a realizálás után lesz érdekes.
 
Kis számolgatás, szellemidézés és boszorkányégetés után a Skatteverket megállapította, hogy bizony 4.024 kr visszajár nekem idén is. Nem olyan sok, mint tavaly, de ameddig nem nekem kell fizetnem, addig egy szavam sem lehet :)
 
A jövő évi már valamivel jobban fogja tükrözni a valóságot, mert a tavaly (fent részletezett) ugye jelentős időt töltöttem betegállományban (január 19-től június 15-ig), illetve idén is kimarad majd cirka 3 hónap (április 22-től július végéig). Jó lenne már egyszer végigdolgozni egy teljes évet. :)
 
Orange Kuvert (nyugdíj)
Megkaptam az első orange kuvert-emet is a Pensionmyndigheten-től. Jelen pillanatban úgy állunk, hogy ha minden marad a mostani szinten, akkor csak az állam által levont járulékért cserébe havi bruttó 10.800 kr nyugdíjat fogok kapni. Ehhez hozzájön még a cég által befizetett járulék, ami nagyjából ennek a 2/3-a lehet, illetve az önkéntes nyugdíj. Összesítést sajnos nem kaptam, csak az államiról...
Majd meglátjuk 40 év múlva :)
 
Költözés
Már nagyon a hajrában vagyunk!
Holnap megyünk kijavítani az apróbb hibákat, illetve átviszünk egy Beetle-nyi holmit (jellemzően könyveket). Utána szétszedem a kanapét és az íróasztalt, hogy ezzel ne kelljen majd foglalkozni szombaton.
Szombat reggel 8-ra megyek Flenbe a teherautóért, majd vissza Bettnába, hogy megpakoljuk Gyulával és Zsoltival, illetve Nóri és anyós megtöltik az autókat és irány az új otthon. Még aznap ki szeretnénk pakolni, hogy vasárnap tudjunk takarítani Bettnában és odaadhassuk a kulcsokat a tulajnak.
 
Kellemes hétvégét!

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nem rég találtam a blogra, és nagyon tetszik! Jó olvasni a történeteket, és hogy szépen alakulnak a dolgaitok. A munka is nagyon érdekes, mivel félig-meddig szakmabeli vagyok, csak én a hajó másik oldalán evezek. :) Méréstechnikus és meo csopvez vagyok egy forgácsolóüzemben.
    További minden jót!

    Üdv
    Peti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a blog. Igyekszünk érdekesek maradni lassan 2 év után is. Reméljük sikerül... :)

      Lassan befejeződik a költözés, írok majd arról is és bemutatjuk az új otthonunkat is részletesen (sokkal jobb, mint a bettnai volt).

      Üdv,
      Barna

      Törlés
  2. Nagyon-nagyon jó a blog!

    Csak most találtam rá, de már elkezdtük visszaolvasni az elejéről...

    Ha minden igaz, mi is Svédo.-ba készülünk, de még nem akarom elkiabálni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! :)

      Sok szerencsét a bevándorláshoz!

      Törlés