Szerencse, vagy pozitív hozzáállás?

A mai bejegyzést nem én írtam, hanem egy barátom, aki annakidején olvasta a blogot, megtetszett neki Svédország, elkezdtünk levelezni és végül sikerült is neki (és a barátnőjének) kiköltözni és új életet kezdeni.

Az egész, 2013 októberében kezdődött, mikor Svédország mellett voksoltunk, mint célország. Sok országot latolgattunk, de volt egy különös megérzésünk északkal kapcsolatban. Valami azt súgta, ide kell jönnünk. Olvasgattunk fórumokat, de akadt olyan, ahol hamar elvették a kedvünket az egésztől, hiszen ismeretség nélkül egyenlő a lehetetlennel. EU ide, szabad munkavállalás oda. Ugyanis lakáshiány van Stockholmban. Ez már nem sok jóval bíztatott, aztán még ott a personnummer  (személyi szám), ami nélkül itt semmit sem tehetsz. Anélkül nem lehet munkát kapni egykönnyen (amiből szintén hiány van), bankszámlát sem lehet nyitni és még nyelvtanfolyamra se járhatsz, amit a bevándorlóknak szerveznek. 

Gondolkoztunk más országon, de egyiknél sem éreztük, hogy szívesen mennénk, főleg hogy már el is kezdtem tanulni svédül. Abban maradtunk, hogy aki nem mer, az nem nyer! Fejest ugrunk és meglátjuk! Gőzerővel ment a szervezkedés. Svédországban mindenki beszél angolul, de az kevés a munkavállaláshoz. Elvárják és tulajdonképpen illik is megtanulni svédül, ha itt szeretne kezdeni valamit az ember. Teltek a hónapok és elkezdődött az albérletkeresés, valamint autó szerzés, hiszen a két cukiság miatt (van két nyuszink) nem jöhettünk repülővel. Egy kedves kolléga által sikerült autóhoz jutnunk, mert neki volt egy, ami éppen nem kellett. Mintha csak így lett volna megírva. Hitetetlen, de igaz.  Albérlet téren küldözgetteünk pár mondatot magunkról e-mailban és sikerült egy szobát kapnunk, ami ismét szerencse. A plusz ráadás, hogy erdélyi magyar, korunkbeli fiatalok válaszoltak. Megfelelő áron, megfelelő környezet és lakótársak.

Oké, kocsi és lakás van. elérkezett az idő, hogy elinduljunk. Nehéz de végülis jó utunk volt.  Megérkezésünket követően lázas munkakeresésbe kezdtünk. Nyár lévén sehol semmi eredmény. A lakosság fele nyaral, a cégek leállnak, vagy félgőzzel mennek… Ezzel igazából tisztában voltunk már otthon is, de Szilvi gyakorlata miatt muszáj voltunk ilyen korán kijönni. Kezdett eluralkodni rajtunk 1-2 hét után a kétségbeesés, hiszen a pénz fogyóban, ismeretség nincs, munka szintúgy. Szilvi elkezdte a gyakorlatot Isabellnél, aki egy nagyon aranyos lány. Beadtam az önéletrajzom a környéken levő cégekhez is. Lakótárson keresztül megismerkedtem egy nyugdíjas házaspárral, akik szinte azonnal a szárnyaik alá vettek. Segítettek az adóhivatalnál iratokat intézni, nyelvet tanulni stb, ezért nagyon hálás vagyok nekik.

3-4 hétre kiérkezésünktől jött egy mail, hogy menjek be az egyik közeli céghez. Másnap bementem, és kiderült, a tulaj magyar. Náluk éppen nem volt plusz munka, de a svédül megírt önéletrajzom meggyőzte, hogy dolgozni akarok, így azt mondta, megpróbál segíteni. Sok, régen kint élő magyar, sok más magyarnak segített már és sokszor meg is égették a kezüket sajnos… Csodával egyenlő, hogy rám még mindig szánnak energiát. Nem telt el talán egy hét sem mikor hívott a cégtulaj ahol voltam interjún, hogy van egy svéd bádogos, akinek kellene ember „gyakorlatra”. Természetesen azonnal igent mondtam. Szilvinek is akkor indult Ann-Sofie Backnél a három hónapos gyakorlata, amit még szintén otthonról intézett. Ez volt ugyanis az első lépcső a divattervező diplomájához, szakmai gyakorlat. Ja ha még nem írtam volna, azért jöttünk ki, mert már évekkel ezelőtt elhatároztuk, ha végez az iskolájával Szilvi, akkor külföldre megyünk. Ann-Sofie Back egy nemzetközileg elismert tervező így mindenképp hasznosak az ott szerzett tapasztalatok. Az én gyakorlatom véget ért október közepén, így ismét kilátástalanság kezdődött. Egy jó hír ismét jutott viszont. Az idős párnak (akik kinézetre nem tűnnek ám öregnek) van egy külön bejáratú lakása a házban.  Az eddigi bérlő kapott egy munkalehetőséget a város másik végén egy lakással, így ez megüresedett. Mondanom sem kell, kaptunk az alkalmon, hiszen ki ne szeretne saját albiban élni, lakótársak helyett.

Hazautaztunk egy hétre, hogy visszaadjuk a kocsit október végén. Vissza pedig repültünk, ami az első alkalom volt mindkettőnknek.  (Jó, tudom, le vagyunk maradva, de hát na. :P )

A nyuszibébik, mit csináltak addig? Nagyon jó óvóbácsiuk volt Barna és Zsolti személyében, amit ezúton még egyszer meg szeretnénk köszönni!! Nagyon hálásak vagyunk!

Nagyon szívesen - a szerk. ;)

Újra önéletrajz átnézés, küldözgetés és ismerősöknek ismerősöknél kérdezősködés, mert valljuk be manapság protekció nélkül… A főbérlőnk egyik barátja nagyon korrektül visszaszólt, hogy sajnos nincs most hely. DE! Két nappal később újra jelentkezett, hogy másnap be kellene menni interjúra, mert az egyik srác felmondott időközben. (véletlen egybeesés?) Nagyon izgatottak lettünk. Bementem és már másnap kezdhettem az 5 napos próbaidőt. Sofőr munkáról van szó, éttermeknek alapanyagokat szállítunk egész Stockholmban és környékén. Azóta eltelt egy hónap és borzalmasan rendes mindenki a cégnél, humánusak, befogadtak és szeretem a munkát is. Végre megnyugodhadtunk, de talán még most sem hisszük el, hogy igaz.  A kapott szerződéssel, ami határozatlan, a skatteverketben már be is nyújtottam a személyszám igényemet. Izgatottam várom a postát amre nem is kellett olyan sokar várni, hiszen nyolc munkanapon belül megjött a papír a személyiszámommal! :)

A poszt kérdése, mint cím: szerencse, vagy pozitív hozzáállás? Én úgy érzem, hogy a hozzáállás. Kérdezték otthon tőlem mielőtt kijöttünk, hogy mi lesz, ha nem jön össze semmi. Azt válaszoltam, hogy ha erre gondolnék, akkor el sem indulok, hisz felesleges lenne. Csak a jót látom magam előtt és teszek is érte persze, mert akkor azt fogom bevonzani.

Mindenki a maga sorsának a kovácsa. Ha valamit szeretnél véghezvinni és jóérzés tölt el közben, akkor ne add fel, tedd, amit kell! Nem akarok nagy okosságok megmondója lenni, ez csak a véleményem és tapasztalatom, amit egyre többen kezdenek felfedezni rajtam kívül is.

Körülbelül fél éve vagyunk kint, ami tudom, nagyon kevés, és most kezdődik el még csak igazán, de valami azt súgja, most már csak jobb lehet és a legnehezebbjén túl vagyunk :)

Még mindig itt vagyok :)

Mostanában nem írtam új bejegyzést... ennek a legfőbb oka, hogy nem nagyon volt miről, illetve amiről lett volna, arról nem akartam még :)

Minden rendben van, jól vagyok, dolgozgatok (mostanában tudok újra túlórázni), folytatom a diétát, de csak óvatosan.

Konditeremben sajnos régen jártam, mostanában otthon tornázok.

A hosszú hétvégén (itt ugye 4 napos a húsvét) igyekszem pótolni az elmaradást a blogon. Tartozom még egy angliai és egy őszi múzeumlátogatás beszámolójával... és még egy-két dologgal :)

Túl egy pörgős héten

Lassan másfél éve túlóráztam utoljára. Azóta viszonylag kevés munka volt a gépemre, de azért szerencsére mindig volt mit csinálni.

Most viszont bepótolhattam az "elmaradást". Múlt szombaton dolgozhattam, aztán egész héten 12 óráztam. A hét végére picit több, mint 20 órányi túlórát gyűjtöttem össze és még nincs vege.

Jövőhéten szerintem hasonló lesz a menetrend, hétköznap 12-13 órák, hétvégén csak 8. Jól fog esni ez a kis fizetéskiegészítés. :)

A munkahelyemen egyébként minden rendben, van munka, van dolgom. Még mindig be-be hívnak az irodába, ha GibbsCAMezni kell.

Jól elvagyok, az élet minden területén pozitív változást tapasztaltam... ;)

Ötleteket szeretnék

Egy szokatlan blogbejegtzés lesz a mai. Ötleteket szeretnék kérni a nagymértékű fogyás után visszamaradt lógó bőr "megszűntetésére".

Egyelőre ott tartok, hogy újból nekiállok egy testzsír-százalék csökkentő diétának, sok fehérjével, zöldséggel és minimális szénhidráttal. Folytatom a konditerembe járást, hogy a nehézkesen növesztett minimális izomzatom ne essen áldozatául a diétának. Mellette szeretnék aerob edzéseket is végezni (mint tavaly volt a power walking a tó körül, illetve megpróbálom az evezést is a teremben). Ezzel párhuzamosan hasizomerősítő gyakorlatok lesznek minden mennyiségben, hogy mire a zsírpárna eltűnik és egy kis csoda segítségével a bőröm sem fog lógni, legyen minek látszódnia is.

Jelen pillanatban folyékony kollagénnel indul a napom, hátha sikerül vele kicsit rugalmasabbá tenni a bőrt, ezáltal visszahúzódásra kényszeríteni...

A kérdésem pedig az lenne, hogy mivel tudnám még hatékonyabbá tenni a folyamatot? Minden megoldás / tipp / trükk érdekelne!

Legvégső eset lehet a hasplasztika, mert nem is kimondottan olcsó (csak maga a műtét vagy 600.000 forint, nem beszelve a munkaból való kiesésről, repülőjegyekről stb), kell jópár hét, mire újra normális életet élhetek...

Tudom, hogy meghízni sem egy pillabat műve volt, ahogy lefogyni sem és most a regenerálódás sem... de azért... ha már ennyi energiát öltem bele, szeretnék "gyorsan" megszabadulni a csüngőhasú malac szerepkörtől is :)

Előre is köszönöm!

150.000

2011. május végén kezdtem el írni a blogot, amikor kiköltöztem Svédországba. Azóta számomra felfoghatatlan mennyiségű élménnyel gazdagodtam. Ez részben nyilvánvalóan az itt eltöltött időnek köszönhető, hiszen mégis csak új életet kezdtem egy idegen országban, idegen kulturában. Milliónyi szép emléket köszönhetek Svédországnak, a helyi embereknek és természetesen a hozzám hasonló bevándorlóknak is.

De nem csak Svédországnak köszönhetem az új élményeket. A blog indulása óta eltelt idő alatt többször fordut velem 180 fokot a világ és jelen pillanatban nem tudom megmondani, hogy merre is van az előre. Talán nem is kell.

2014. március elején lépte át a blog a 100.000 oldalletöltést. Mindössze 2,5 év kellett hozzá. Azóta eltelt újabb 10 hónap és már a 150.000. oldalletöltésnél járunk. Éz éves szinten 60.000-t jelent. Sosem gondoltam volna, hogy az eredetileg a családomnak íródott blog ekkora olvasottságra fog majd szert tenni. Nem tudom minek köszönhető, de nagyon örülök neki.

A Facebook oldala a blognak is szépen alakul, bár mostnában azt is hanyagoltam, sajnos. Már 70 like fölött jár, pedig csak alig 2.5 hónapja létezik. Meglátjuk, hogy mi lesz belőle.

Köszönöm, hogy mindeddig kitartottatok!