Még tavaly, miután láttuk a "The Way (2010)" című filmet Martin Sheen-el, elhatároztuk, hogy mi is megpróbálkozunk egy kis spanyol zarándoklattal. Ha már csináltak egy kis reklámot ennek az útvonalnak, adta magát, hogy mi is ezt válasszuk.
Fontos leszögezni, hogy megrögzött ateisták lévén egyáltlán nem vallásos indíttatásból tesszük (választottuk ezt az útvonalat), hanem a kaland, a túrázás öröme és a spanyol emberek vidámsága, kedvessége miatt.
Nóri a megszokott lelkesedéssel és precizitással szervezi az út részleteit, én pedig igyekszem biztosítani a szükséges anyagiakat. Ez a fajta munkamegosztás nekem nagyon tetszik, mert utazni (világot látni, túrázni, stb) én is szeretek, de a szervezéshez nem sok kedvem szokott lenni. :)
Jelen pillanatban úgy áll a szervezés, hogy valamikor szeptember elején indulnánk. Repülővel elmegyünk Madridba, ott egy napig város nézünk. Délután egy éjszakai (hálófülkés) vonattal elmegyünk Lugo-ba, ahol elkezdjük a vándorlást.
A felkészülés abból áll, hogy a környéken keresünk túraútvonalakat és azokon rágjuk keresztül magunkat.
Az egyik ilyen útvonallal nagy szerencsénk van, mert pont a ház előtt megy el és megkerüli a szemközti tavat (elmegy a király kastélya előtt is).
A túráról készült összefoglaló, amit egy iRunner nevű alkalmazás csinált.
Istálló a király kastélyával szemben. Itt nevelik a királyi marhákat (nem vicc!) :)
A király fleni kastélya (Stenhammar Slott)
A király kertje (ha majd kizöldül sokkal szebb lesz :) )
Egy útvonal menti tisztáson két őz (vagy szarvas :) ) legelészett
Találkoztunk Muffin egy távolabbi rokonával is, éppen átkelt a síneken
Tóparti ösvény I.
Tóparti ösvény II.
Nóri a szemközti oldalon, egy sziklára telepedett le
Tó, a fák között (ide csak önszorgalomból másztunk fel, útvonal sajnos nincs közvetlenül túlparton)
A képek két túra alkalmával készültek (ezért a kézzelfogható időjáráskülönbség).
Minden héten menni fogunk valamerre, aprnként növelve a megtett távolságot, illetve júniustól már kétnapos túrákat fogunk csinálni.
Az útvonal elvezet az egyik fleni temető mellett is, ahol megtaláltuk Prins Wilhelm sírját. Ő volt Södermanland hercege, V. Gustav király második fia. 1965-ben halt meg a fleni Stenhammar kastélyban (ld. fenti képen).
Az Ő testvére volt Gustaf VI Adolf svéd király, akinek az unokája a jelenlegi svéd király, Carl XVI Gustaf.



