Gondoltam összegyűjtöm a hasznos (vagy legalább általam annak vélt) weboldalakat egy helyre, némi információval kiegészítve.
A listát folyamatosan igyekszem frissíteni, ezért elérhető a fenti menüsorból is ez a bejegyzés!
Segítség lehet azoknak, akik most tervezik, hogy kijönnének, illetve már itt vannak, de kicsit elveszettnek érzik magukat a hivatalok útvesztőiben (gyakran előfordul az A-ból B-be, majd onnan vissza A-ba küldés, természetesen érdemi előrelépés nélkül).
Migrationsverket (Bevándorlási Hivatal)
Bármilyen meglepő, ők foglalkoznak először az idegenekkel. Letelepedéshez, munkavállaláshoz tőlük kell kérni uppehållsrätt-et (EU állampolgároknak). Harmadik országból történő bevándorlás esetén uppehållstillstånd kell (ehhez jár kártya is).
Később itt lehet állampolgárságot is igényelni.
Skatteverket (Adóhivatal)
Ha már van tartózkodási engedély (uppehållsrätt), akkor itt adnak személyi számot (és személyi igazolványt is). Természetesen ennek most már szigorúbb feltételei vannak, a legtöbb esetben kell munkaszerződés is.
Jogos a kérdés, hogy hogyan kap az ember munkát, ha nincs PN-je? Nagyon nehezen. Rájött a kormány, hogy az sehová sem vezet, ha boldog-boldogtalant beengedik, aztán segélyezik (megint más kérdés, hogy EU állampolgárok nem kapnak segélyt - vagy nem úgy, mint a menekültek).
Försäkringskassan (Társadalombiztosító)
Miután már van PN-ünk (Personnummer, személyi szám), érdemes (nem kötelező ;) ) regisztráltatni magunkat a TB-nél is. Ha ezt nem tesszük, akkor nem leszünk jogosultak egészségügyi szolgáltatás igénybevételére. Mi 2011 júniusában adtuk be a regisztrációt, de csak 2012 februárjában kaptuk meg az igazolást (2012 januárjában volt a balesetem de így is elláttak, csak a kék EÜ kártyát nem kaphattuk meg). Érdemes erre odafigyelni!
Hosszabb betegség esetén tőlük kapja az ember a fizetését (táppénzt). Egyébként: 1. napot senki sem fizeti, a 2-14. napot a munkaadó fizeti (80%), a 15. naptól pedig az FK (80%).
Arbetsförmedlingen (Munkanélküli Hivatal)
Itt lehet munkát keresni, regisztráltatni magunkat, mint munkanélkülit, illetve bizonyos képzésekre jelentkezni (pl. Eductus). Ha nincs kezdetben munkánk (és mégis kaptunk PN-t), akkor érdemes azonnal bejelentkezni, mert sok dologban tudnak (tudnának, nem feltétlenül fognak :) ) segíteni.
Transportstyrelsen (Közlekedésfelügyelet)
Velük túl sok kapcsolatunk nem lesz velük. Itt lehet honosítani a magyar jogosítványunkat (érdemes, mert csak svéddel lehet (teher)autót bérelni a benzinkúton), illetve nekik kell befizetni az autónk után az éves adót (januárban, Karácsony után kifejezetten jóleső érzés :) ).
Velük még kevesebb dolgunk lesz, mint a Transportstyrelsen-nel. Ha rendelkezünk diplomával vagy tulajdonképpen bármilyen képesítéssel, akkor érdemes beküldeni nekik, honosításra. Nem kapkodják el, de fontos lehet, ha szeretnénk a későbbiekben itt továbbtanulni, illetve bizonyos esetekben jól jöhet. Nemrég azt tanácsolták, hogy a középiskolai bizonyítványomat is küldjem el nekik... majd meglátjuk.
Pensionsmyndigheten
Igen, a nyugdíj... sokunknak még nem aktuális, de jó tisztában lenni azzal, hogy mire (mennyire) számíthatunk. Erről 2 évvel az érkezésünk után kapunk először információt (a már említett Orange Kuvert-ben), majd később évente. Érdemes már jó előre észnél lenni, mert senki sem szeretne nyugdíjasként
nyomorogni.
Radiotjänst
Weboldal:
www.radiotjanst.se
Mindenki kedvenc vállalata, a svéd távközlési cégek (Sveriges Television, Sveriges Radio és Sveriges Utbildningsradio) számára gyűjti a TV-adót. Ezt minden háztartásnak fizetnie kell, ahol van TV, rádió, internet vagy akár mobilelőfizetés (bármi, amivel ezen adók műsorát el lehet érni). Ennek összege évi 2.032 korona 2013-ban. Mi negyedévente fizetjük, mert úgy kevésbé fáj...
Állatok behozatala
Kutya és macska esetén mindenképpen szükséges még Magyarországon chipet beültetni az állatkába., illetve legyenek rendben az oltásai is.
Törpenyúl esetén nem tudom, hogy vannak-e követelmények, de mikor Muffint hoztuk (autóval), akkor senki sem kérdezett semmit (igaz rendőrrel sem találkoztunk).
Bővebben:
http://www.jordbruksverket.se/amnesomraden/djur/resorochtransporter/hundarkatterochillrar/hundarkatterochillrarinforsel.4.6f9b86741329df6fab480001246.html
Közlekedéssel kapcsolatos linkek