2014. április 10., csütörtök

Kiállítás Stockholmban, Nórival

Április első két napján megtartották Stockholmban azt a szakmai kiállítást (e-commerce 2014), amin a cég, ahol Nóri dolgozik, az ö tanácsára vett részt.

Pár szó az eseményről
Ez egy minden évben megrendezett kiállítás Stockholmban. Három részre tagolódik: bolti berendezések (pl. pultok), vizuális kommunikáció (pl. kivetítők, elektromos cégérek), e-kereskedelem (pl. webshopok és a mögöttük álló rendszerek). Nóriék az utóbbi kategóriában voltak érdekeltek. Több száz kiállító és 5-6.000 látogató vesz részt rajta minden évben.
A kiállításon kívül érdekes előadásokat is hallgathatnak a résztvevők. Idén, többek között, a Twitter egyik alelnöke, Ali Jafari is beszélt (Nóri szerint ez volt a legérdekesebb előadás).

Az előkészületek
Az egész azzal kezdődött, hogy Nóri találta a neten ezt a kiállítást és felvetette a főnökének, hogy el kellene menniük rá, mint látogatók. Erre a főnök rávágta, hogy mindenképpen, de nem látogatóként, hanem kiállítóként és ezzel egyidejűleg Nóri meg is nyerte a szervezés és lebonyolítás feladatát.
Először a standot kellett lefoglalni, amit last-minute áron sikerült megkapniuk. Nagyon jó helyen voltak, az egyik színpad mellett.
Nóri feladata volt a stand és a prospektusok megtervezése, a céges ajándékok kitalálása és beszerzése, a meghívók szétküldése a megrendelőiknek és hasonlók.
Mivel a kiállítás két napos volt és az azt megelőző napot is Stockholmban szerették volna tölteni (pakolással, a stand berendezésével), ezért foglalni kellett szállást is. A választásuk az Elite Hotel Arcadia-ra esett, ahol Nóri kapta meg a superior szobát a franciaággyal, cserébe a szervezésért, míg a többiek kettesével, közös szobákban laktak. :)

A kiállítás
0. nap
Reggel 8-kor indultak Stockholmba egy telepakolt autóval. Érkezés után bejelentkeztek és mentek összeszerelni a standot.
Ott derült ki, hogy nem szállították ki az asztalhoz az asztallapot (mi mást? :) ), ezért a főnök visszaautózott Katrineholmba (oda-vissza 4-5 óra). Közben Nóri és a fiúk összeszerelték a maradék felszerelést.
Miután végeztek, visszamentek a hotelba, megvacsoráztak, majd este 11 körül megérkezett a másik tulajdonos Hollandiából (a tulajdonosok testvérek).
1. nap
Korai kelés és reggelizés után szépen felöltöztek. Ez a fiúknak kihívás volt, mert volt, aki most vette élete első fehér ingét :)
Egy órával korábban érkeztek, hogy beüzemeljék a gépeket és elindítsák a prezentációt, 9-kor megérkeztek a látogatók. Nóri közben az előadásokat járta és a konkurenciát kémlelte. Az első előadás után még visszament a standjukhoz és nagyon boldogan konstatálta, hogy elég sok az érdeklődő, a fiúk is nagyon elemükben vannak.
A nap hátralévő része előadáslátogatással tellt Nóri számára, majd együtt elmentek a kiállítás partijára, ami nagy csalódás volt, mert bár arra számítottak, hogy kicsit tudnak majd kapcsolatokat építeni, mindenki csak evett és ült fáradtan. Viszonylag gyorsan ott is hagyták, inkább pihentek kicsit a szobákban. Innen este 10 körül mentek vacsorázni, ami nagy kihívásnak bizonyult, mert a legtöbb hely már be volt zárva vagy éppen akkor zárt.
2. nap
Valamivel később keltek és csak 30 perccel nyitás előtt érkeztek a kiállításra. A látogató is kevesebb volt, így elég nyugodt napnak ígérkezett.
4-kor vége is lett az egésznek, összepakoltak és jöttek haza.

Az eredmény
Egy új megrendelőt már biztosan sikerült szerezniük, ezért a kiállítás költsége máris megtérült, de van még jópár potenciális vevő, így összességében (szerintem) bőven megérte a dolog, arról nem is beszélve, hogy a cég végre bekerult a köztudatba és kapcsolatokat is építettek.
Nóri nagyon élvezte, jó kihívás volt a számára. Mindig ezzel szeretett volna foglalkozni, így teljes sikernek könyvelhetjük el a dolgot. A következő szakmai kiállításra már le is foglalták a helyet (Logistik 2014, Stockholm).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése