2014. október 23., csütörtök

Egy hozzászólás visszhangja

Egy, az előző bejegyzésre kapott hozzászólással kapcsolatban jó néhány gondolat kezdett cikázni a fejemben. Lehet, hogy csak a számomra érdekes gondolatok, de úgy gondoltam, hogy ha ennyire meg tudott hatni, akkor itt válaszolnék.
 
Kezdjük a hozzászólással.
 
Ugy erzem, ez a blog lassan befejezodik. Torvenyszeru es erheto is szamomra. Valtoznak az idok es valtoznak az emberek.
Nagyreszben erre a blogra tamaszkodtam a kiutazasom tervezesekor 2012-ben.Nehany levelvaltas megerositett abban, hogy micsoda ember lehet az aki ismeretlenul ennyit kiad magarol es probal segiteni.
A blogbol kiderul az is hogy egy ember hogyan valtozik meg a korulmenyek hatasara. Jo es kevesbe jo dolgokra gondolok.
Mindenesetre koszonom Barna!
 
Az elmúlt időszak valóban abba az irányba mutatott, hogy a blog elkezdett elhalni. Erőteljesen alulmotivált voltam az írásban, voltak egyéb problémák az életemben, amiket meg kellett oldanom és sajnos sok más mellett a blog is várólistára került.
Reményeim szerint ez nem marad így, igyekszem újra tollat ragadni és megosztani a svédországi élet mindennapjait veletek.
3 év elteltével tisztában vagyok azzal is, hogy magáról az országról már túl sok újat nem tudok írni (biztosan lenne még miről, de azokról a dolgokról nincsen még saját információim) és ezért eltolódott a blog egy kicsit személyesebb irányba. Ez biztosan van, akinek érdekes, ahogyan az is biztos, hogy sokaknak nem az. Igyekszem megtalálni az egyensúlyt, hogy mindenki örömét lelhesse az olvasásban (ez előtt némiképp értetlenül állok, hiszen ki akarná egy idegen ember gondolatait, tapasztalatait, mindennapjait olvasni, heti rendszerességgel?)
 
És most nézzük a hozzászólás személyesebb részét.
 
Egyrészt enyém a megtiszteltetés, hogy segíthettem bárkinek is. Nagyon sokan kerestek meg ez alatt a három év alatt. Mindenkinek igyekeztem legjobb tudásom szerint válaszolni és segíteni. Utóbbi sajnos sokszor nem sikerült. Amit biztosan tudok, hogy vannak néhányan, a kommentelőhöz hasonlóan, akiknek ez a blog adta meg a reményt, esetleg az utolsó lökést egy jobb élet eléréséhez. De nem tudom, hogy ez hogyan történhetett. Eredetileg a Magyarországon maradt családomnak és barátaimnak kezdtem el írni. Később kiderült, hogy jóformán csak ők nem olvassák.
Hogy közben hogyan lett több, mint 133.000 látogatója a blognak? Elképzelésem sincs!
Ahogyan azt sem tudom, hogy mi vette rá az embereket, hogy megkeressenek és megbízzanak bennem. Hogy sokan, akik már elveszítették a jobb élet reményét Magyarországon, bevállalják, hogy írnak egy idegennek és alkalom adtán hallgatnak is rá.
De sokan megtettétek. Néhányaknak bejött a számítása (ha nem is mindig Svédország lett a végállomás).
 
Pár emberrel, akik érdemesnek találtak arra, hogy valóban megismerjenek, azóta is tartom a kapcsolatot. Ismeretségek és reményeim szerint barátságok alakultak az ismeretlenségből, ami számomra óriási dolog és nagyon hálás vagyok érte!

Az utóbbi időben nagyon sokat tanultam önmagamról önmagamtól és másoktól is. Pontosan tudom, hogy szép számmal vannak hibáim. Tudom, hogy milyen vagyok és milyennek nem kellene lennem. Tudom azt is, hogy milyen nem vagyok, pedig olyannak kellene lennem.
Jól mondta a kommentelő, változnak az idők és változnak az emberek. Soha, semmi sem állandó; soha semmi sem biztos. Bármit és mindent elveszíthetünk egyetlen pillanat leforgása alatt.

De! Amikor másoknak segítünk, mások életéhez járulunk hozzá, másoknak okozunk örömöt, akár csak egyetlen egy, rövidke pillanatra is, azt már soha, senki nem veheti el tőlünk!
 
Kedves Hozzászóló!
Ne köszönj meg semmit, mert nincs mit megköszönnöd. Nem csináltam semmit, mindössze válaszoltam néhány kérdésre, megosztottam veled a tapasztalataimat. Az összes többi rajtad múlt.
Ha valakinek hálásnak kell lennie, akkor az én vagyok! Bizalmat szavaztál nekem, ami sokkal nagyobb dolog, mint kérdésekre válaszolni.

4 megjegyzés:

  1. Sajnos rosszat sejtek az életedben :( sajnálom :(

    VálaszTörlés
  2. ( a hatterben egyetertöen bologatok) :)

    VálaszTörlés
  3. Ezek szerint nem csak nekem tűnt fel, ha picit olvas a sorok között az ember, hogy az előző post óta megszűnt a többes szám :(
    Sajnálom!

    VálaszTörlés
  4. Pont ezt akartam én is írni, hogy feltűnt (már a kocsinál)... Sajnálom.
    Ezzel szemben gratulálok a blog folytatásához és a látványos fogyásodhoz. Kétszer is megnéztem az új bejegyzésnél a képet, hogy jól látok-e :)
    Szeretném ezúton én is megköszönni, hogy írsz és a sok szép képet, és a reményt... Remélem, egyszer mi is eljutunk ezekre a szép helyekre..
    Sok erőt és kitartást kívánok a jövőhöz! :)

    VálaszTörlés