2014. március 20., csütörtök

Telefonos zaklatók elkerülése

Korábban írtam már arról, hogy mennyire nem szeretem Svédországban azt, hogy folyamatosan telefonon zaklatnak különféle cégek, hogy rendeljem meg a szolgáltatásukat, amire egyébként nyilván nincsen szükségem, hiszen ha lenne, már régen utánajártam volna az interneten.
Valamiért viszont itt ez nagyon menő dolog, olyannyira, hogy képesek szombaton reggel vagy hétköznap este 8-kor is akár felhívni az "ellenállhatatlan" ajánlataikkal.
 
A napokban tetőzött egy ilyen telemarketinges roham, ami után szegény Nórinak kellett végighallgatnia az anyázásomat. Már egyébként rutinosan nem veszek fel semmilyen ismeretlen telefonszámot, csak azt, ami rejtett, mert az eddig 80%-ban a kórház volt vagy valamelyik hivatal, esetleg orvosi rendelő.
 
Hosszas (és magyaros :) ) panaszkodás után az interneten két Svédországban élő ismerős is adott tippeket, ezeket szeretném megosztani most, hátha másnak is elege van már a "vegyél ezt, rendelj azt, fizess elő valami hülyeségre" dologból.
 
NIX
Az első és legfontosabb ilyen tipp a NIX volt, amit Rékától kaptam (a blogja a jobb oldali menüből érhető el, szuper képeket csinál!).
Ez a szolgáltatás arról szól, hogy ha regisztrálunk rá, akkor az átfutási idő elteltével (állításuk szerint 3 hónap) letiltják a telefonszámunkat a telemarketingeseknél (marketing, sales). Ígéretesen hangzik, regisztráltam is mindkét telefonunkat.
 
Maga a regisztráció végtelenül egyszerű, fel kell hívni a 077-228 00 00 telefonszámot arról a telefonról, amire nem szeretnék ilyen hívást kapni, majd végeztünk is. Nem kerül semmibe, mindössze egy percnyi hívásidőbe.
 
Bővebben itt tudtok olvasni erről.
 
eniro.se és hitta.se
Óh igen, a netes telefonkönyvek. Senki sem kérte, hogy benne legyünk, mégis bekerültünk. Alapvetően nem lenne nagy dolog, de szuper táptalaj mindenféle erőszakos cég számára, hogy adatokat (telefonszámokat) halásszanak, így jobbnak láttuk lekerülni róla.
Ezt a tippet geegee-től kaptuk, köszönjük!
 
Szerencsére mindkét helyről ki tudjuk venni az adatainkat (egy részét).
 
Először keressünk rá saját magunkra, majd ha sikeresen meg is találtuk magunkat látni fogunk egy "ändra uppgifter" nevű linket (eniro-n a nevünktől jobbra, a hittán a nevünk alatt).
Ha erre rákattintunk, mindkét esetben kapunk egy űrlapot, amin át tudjuk írni az adatokat. Az eniro-n sajnos meg kell adni egy telefonszámot, én beírtam a lakás vezetékes számát, készülékünk úgysincs :) ). A hitta.se-n egyszerűen ki lehet törölni a mobilszámot, de szintén be kell írni egy vezetékes számot.
Nem próbáltam, de talán megoldható, hogy megadunk valami kamu számot (esetleg előtte próbáljuk ki, nehogy valakit megszívassunk ezzel).
 
Az eniro.se-n van egy telefonszám, 020-88 12 00, amit fel is hívhatunk és akkor elvileg töröltethetjük minden adatunkat. Lehet a héten kipróbálom (vagy majd ha megjött az új telefonom, mert a mostaninak már szörnyű a hangszórója és semmit sem értek vele - magyarul sem, nem csak svédül :) ).
A hitta.se-n is van elérhetőség, írni fogok nekik is, hátha el tudunk távolítódni teljesen az adatbázisukból.
 
Azt hiszem, valahol erre mondják, hogy "a fejlett világ problémája". Amikor már nincs szó éhezésről, betegségekről, nyomorról, akkor jönnek az ilyen nevetséges problémák. Mint az egyik kollégám esetén, aki azt sérelmezi, hogy nincs minden sarkon ATM... nehéz az élet, nah! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése