2014. január 5., vasárnap

Jávorszarvaspark, Gårdsjö

A hétvégén, a kellemes időjárásra való tekintettel, megejtettük a már régóta esedékes jávorszarvaslest. Külön kapóra jött Nóri születésnapja is, így nem volt mese, menni kellett! :)

Nóri találta a helyet, eleinte nagyon megörültünk a közelségének, hiszen Gårdsjö-nek hívják a tavat, ami a házunk mellett van, így biztosan nincsen messze innen. Miután megnéztem a térképen, kiderült, hogy tévedtünk és a farm valahol Uppsala és Sala között van, egy Morgongåva nevű település mellett.
A bejárat


A farmot 2008-ban hozta létre a tulajdonos, aki korábban vadász volt, de úgy döntött, hogy a vadászat helyett inkább megmutatja az embereknek ezeket a csodálatos állatokat. Kezdetben két jávorszarvassal dolgozott (darabja 20.000 kr), majd vett még kettőt, születtek újak is, így ma már összesen 10-nek ad otthon a hely.
Gyülekeznek a vadak

Havonta 1-2 alkalommal látogatható a farm, ilyenkor traktorokkal vontatott utánfutókon viszik körbe a látogatókat a parkban. A túra felénél van lehetőség megsimogatni az állatokat, illetve a tulaj mesél a parkról, a jávorvszarvasokról, a szokásaikról, viselkedésükről és úgy általában mindenről, ami rájuk jellemző. Szerintem nagyon érdekes volt.
Hedvig

Évi 15.000 látogatójuk van, minden évben egyre több. Szerencsére nincs messze Stockholm (120km :) ), így a városnéző turisták számára is könnyen elérhető a park. Mi valamivel többet, 140km-t utaztunk a parkig.
Ludvig (azt hiszem :) )

Megtudtuk azt is, hogy a tulaj/gondozó volt az első és eddig egyetlen ember, aki együtt úszott egy szarvassal, név szerint Holgerral.
 Nóri jávorszarvast simogat

A világosszürke Göta, mögötte a kb. fél éves "kis"jávorszarvas

Kiderült, hogy miután a csordát vezető Holger mindkét szarvát elveszíti, nem a sorban következő bika lesz a főnök, hanem Hedvig, az egyik tehén. 
Csorda a traktorok között.
Több, mint 100 látogató volt ezen a napon, ami január elejéhez képest rekord.

Etetés. Nem csoda, hogy jámboran tűrték a simogatást. Pont, mint Muffin :)

Párzási időszakban (ősz elején) a hímek nem esznek egyáltalán, csak inni hajlandóak. Közben védik a kiválasztott nőstényt. Egyszer több, mint 50km-t üldözte Holger a gondozót (fenti képen ő látható), aki egy traktorral menekült, mert ezen időszakban közelebb ment Hedvighez, mint kellett volna.
A búcsú pillanatai.
A túra kb. egy órás volt. Mindenki meg tudta simogatni az állatokat. Három fontos szabály volt: nem szabadott leszállni az utánfutókról, kiabálni, valamint a szarvasok fenekét megpaskolni, mert ezt irgalmatlanul nagy rúgással szokták jutalmazni.

Holger, aki jelenleg vezeti a csordát, szerepelt filmekben is, illetve megengedi a gondozójának, hogy néha felüljön a hátára. Ez annak köszönhető, hogy miután odakerült a farmra nagyon beteg lett és Leffe (a gondozó) éjjel-nappal mellette volt. 
Nagyon jól éreztük magunkat dacára az esőnek. Minden állatbarátnak javasoljuk, hogy ha nem is konkrétan ezt, de egy hasonló parkot látogasson meg, ha Svédországban jár (vagy Kanadában, az ottani jávorszarvasok nagyobbak).

A park weboldala itt érhető el.
A nevezetes úszásról és egy rövid riportról pedig itt egy videó.

22 megjegyzés:

  1. Ééééééssss igen!
    Utolértelek, mármint bejegyzésileg :)))
    Ez jó, mert innentől az aktuális "mederben" követhetem a blogot és a veled/veletek történteket.
    És nem jó, mert "csak" 1-1 posztot olvashatok, szemben az eddigi napi sokkal :)) (ok, telhetetlen vagyok)
    Már csak azt áruld el, hogy hogyan tudnék nick-kel kommentelni, mint odaát? Regelési lehetőséget nem találtam, a profil kijelölése résznél meg világos, hogy mi is van...

    üdv macamuca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kérdés :)
      Nekem gmail fiókom van, azzal tudok kommentelni és úgy általában mindent csinálni (gmail, blogspot, youtube).

      Legegyszerűbb megoldásként azt mondanám, hogy csinálj egy gmail fiókot 3 perc alatt és utána azzal itt be tudsz jelentkezni. Ha nem akarod használni, akkor pedig csak átirányítod a bejövő leveleidet az általad most is használt címre.

      Törlés
    2. jav.: "... a profil kijelölése résznél meg NEM világos, hogy ..."
      De értetted így is :))
      Van fiókom, most akkor megpróbálom azzal, aztán majd megláttyuk...

      Törlés
    3. Tökéletesen működik!
      Gratulálunk, kisfiú lett, 3850 gramm, maradhat? ;)

      Törlés
    4. Üsse kavics, marad :D
      (a "ne nízzé', kérdezzé'!" csodája... :DD)

      Törlés
  2. Buta jószágok! :D Persze nyilván nem az eszükért szeretjük őket.
    Igazából simán vadul kéne látni egy ilyet megint (valahol Kiruna alatt már egyszer találkoztunk eggyel), mert hát így farmon nem kell nagy szerencse hozzá...Ez így olyan, mint ha a Tecsó halas medencéjében állnék le horgászni. :-)
    Ami még érdekelne, hogy vannak ilyen vezetett túrák, éjszaka indulnak, és úgy visznek el busszal, meg gyalog az erdőn át, mondjuk az ivóhelyükhöz.Persze végig kussba kell lenni, nesztelenül lopakodni.Csak hát ilyen 3-4 ezer korona fejenként, azt meg talán mégse.Jó, hogy van benne vacsora, meg ital, meg mittudomain, de hát engem az nem érdekel, inkább adják nélküle, de annyival olcsóbban...Na mindegy, majd csak eljutunk mi is egy ilyesmi helyre, persze akkor kéne, mikor van hólapát a fejükön.Anélkül nem annyira érdekesek. Üdv Gege

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is butak! Mindossze arrol van szo, hogy ignorantok, mint en :) Nagyon lazak, nem torodnek a kornyezetukkel, carpe diem alapon esznek egesz nap... :)

      Feletek akkor nincsenek? Mindbol kebab lett? :)
      Nalunk tavasztol oszig majdnem minden nap lehet latni ozet vagy sima szarvast Bettna es Flen kozott. Ilyen älg-et is mar lattunk 3-4 alkalommal, egyszer Nori egy egesz csordat mult telen.

      Az a turazos dolog erdekesen hangzik, legkozelebb ki kellene probalni... elmehetnenk egyutt ;)

      Törlés
    2. Haha, na az lehet, hogy tojnak bele mindenbe...elhiszem.:-)
      Nem tudom, lehet ez a sok kokéró arab feldolgozta őket télleg kebabnak...
      Itt azért van sok autópálya (pont majdnem az E4-E20 csatlakozásánál lakunk), meg vonat, gyár stb... szóval megérteném, ha nem járnának erre önszántukból.Bár asszony egyszer látott az autópályáról egyet, szerencsére a kerítésen túl volt.Én csak sima szarvast (őzet?) láttam kétszer, de azt itt a ház körül.
      A túrázós télleg nem lenne rossz, de most így kiadni 6-8 ezret kettőnkre, na, hát lenne máshol is helye annak a gempának.Meg ugye a kölökre is kéne addig vigyáznia valakinek.Közös programtól amúgy nem zárkózom el, bár írtad sokszor, hogy nem rajongsz a gyerekekért, nekünk meg ugye van...De én nyitott vagyok rá.

      Törlés
    3. Ugyan, ugyan! Akinek ilyen jofej apukaja van, rossz ember nem lehet ;)

      Jol van, azert mi sem vagyunk annyira videkiek! Persze a bekotout 2 napi jarofold, de akkor is :)

      Itt van minden, ami kell: oz, szarvas, javor, nyul, eger, mokus, somaliska... utobbi nem tul szelid ;)

      Törlés
    4. Haha... En még csak őzet, nyulat, meg régebben mókust látok/tam, meg a sok kokérót. Kokéró: a sok cigó meg feka összefoglaló neve.Hallottam már ugyanerre a makákó szót is... :D
      Egyre jobban kezd megdöbbenteni, hogy az iskolában egy öreg bulgár faszin kívül (nem, nem a birkaman az... :D ) én vagyok az egyetlen európai.Meg kábé a vonatokon is, tegnap utazott a nejem és ő volt a kocsiban az egyetlen fehér ember...Jó lesz már elköltözni. Ájj, de rászistä vágyok...

      Törlés
    5. Ismeros erzes.
      Mikor Norival kezdtuk az SFI-t, mi voltunk csak europaiak. Kesobb mar csak en, mert o tavoktatason folytatta en meg bejartam a baleset utan.

      Neki Eductuson voltak feher ismerosei, en oda nem jartam.

      Most a Svenska A-t vagy mifenet csinalom, van egy gorog orvos srac es anyosom, aki europai.

      En csak a mihaszna embereket, a hangoskodo primitiveket nem szeretem. Abbol van ilyen is, olyan is.

      Törlés
  3. Hű, magam elé képzeltem, ahogy a gondozó traktoron menekül 50 km-en át... Poénos, de gondolom ő nem így fogta/fogja fel...
    Amúgy a Miért éppen Alaszka? főcímében feltűnő egykedvű szarvas jutott az eszembe.

    DieNanny

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem úgy tűnt, hogy a gondozó imádja a szarvasait, ezért nem hiszem, hogy tragikusan fogta volna fel a dolgot. Traktorról különösen... nem mondom, ha futni kell előle, az más :D

      Az egy nagyszerű sorozat volt, ezer éve láttam, de akkor nagyon szerettem :)

      Törlés
  4. älg = jávorszarvas

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez kétségtelenül így van.
      Elírtam valahol?

      Törlés
    2. Kb. mindenhol :-) A "szarvas" nagyon nem egyenlő a "jávorszarvas"-sal... Egy magyarnak sem lenne izgalmas egy (gím)szarvaspark - elég bármelyik magyar vadasparkba elmenni -, míg jávorszarvas a bp.-i állatkertben sincs! Az, hogy egy helyen a kép alá jávorszarvast írtál, szinte alig észrevehető...

      Nomindegy. Most már legalább tudod.

      Törlés
    3. További "egyszerűsített" fajok, jövőbeni parklátogatások esetére:

      - kutya (nyestkutya helyett)
      - macska (cibetmacska helyett)
      - hörcsög (aranyhörcsög helyett)
      - tyúk (gyöngytyúk helyett)
      - medve (mosómedve helyett)
      - ló (víziló helyett)
      - bika (bölömbika helyett)
      :-)))

      Törlés
    4. OK, mondom az "érvemet": van házinyúl és mezei nyúl (és a mi nagyszerű törpenyiszinkat se felejtsük el).
      Tévedek, ha azt mondom mindegyikre, hogy nyúl?

      Lehet a szarvas pontatlan, de azt sem írtam, hogy gím, azt sem, hogy rén (és valóban, azt sem, hogy jávor).

      Bár nem állítom, hogy maximálisan tudományos a forrás, de:
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Szarvas_(%C3%A1llat)
      Eszerint a szarvas egy "gyűjtőfogalom", aminek különböző alfajai vannak (rén, jávor, dám, gím, stb).

      Törlés
  5. Te kis hamis, a másik kommentem nem ütötte meg a mércét? Legalább vicces volt? :-)

    A hare és a kanin sem ugyanaz...és ez egy elég alapdolog. (amúgy nekem is van törpenyulam)

    Ott sántít az érvelésed, hogy igen, a "szarvas" egy gyűjtőfogalom (pontosabban: szarvasfélék családja, ahogy a wiki is írja), de hát ti nem gyűjtőfogalmakat simogattatok, eller hur? :-)

    Már csak testméretben is elég nagy difik vannak, pl. rénszarvas: kb. 80 kg, 1 m marmagasság, jávorszarvas: kb. 400-600 kg, 2 m marmagasság, de a testfelépítés is valami fantasztikusan más, kb. mint egy zsiráfé.

    Szerintem szimplán azért lett volna fontos végig a helyes nevén nevezni az állatot, mert a) igenis, ez egy egzotikum és b) feldobta volna a blogodat is és c) ismeretet is terjesztesz, már csak ha egy-két apróbb adatot írsz az älg-ről, amit a magyarok 99%-a baromira nem ismer (sőt, kever a rénszarvassal! saját tapasztalat - nem 1x, nem 2x).

    PS: Remélem, nem azért írtál szarvast a bejegyzésben, mert öööö...biztonsági játékos voltál és inkább írtál valami jó általánosat, biztos ami biztos :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A masik komment kifejezetten vicces volt! :D

      Bevallom, azert nem tettem kozze, mert azt hittem, hogy ketszer kaptam meg az elsorol a ertesitest (volt ilyen korabban). De most potoltam! :)

      Javorszarvas kerdest otthon megoldom (javitom).
      A javor helyettesitheto talan Pallal is: Palszarvas... mit gondolsz? ;)

      Mikor eloszor talalkoztunk ilyen javorszarvassal, siman en is renszarvasnak neveztem, pedig nyilvanvalo a kulonbseg :)

      Törlés
  6. Oké, elfogadva...

    Pálszarvas nemteccik, de értem a viccet :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ígéretemnek megfelelően javítottam mindenhol :)

      Törlés