2014. január 17., péntek

Nóri első hónapja

Nóri a napokban ünnepelte az első hónapját az új munkahelyén. Nagyon jól érzi magát és úgy gondoltuk, hogy az örömét megosztjuk veletek is.

A cégről és a munkáról
Ez egy pár fős kis cég, amit 2003-ben indított két testvér. Már meglévő vállalatirányítási rendszereket (pl. Visma és Mamut) optimalizálnak (hatékonyság és költség szempontjából) és modernizálnak. Többek között a Microsofttal is együtt dolgoznak.
Több irodájuk van Svédországban, de jelen vannak Hollandiában és Mallorcán is.

Nóri hivatalosan marketingasszisztens, de csak egy főnöke van, aki a tulajdonos is egyben és aki természetesen informatikus.
Eddig versenytárselemzést és tartalom marketinget csinált, de lehet, hogy eseménymarketinggel is fog foglalkozni a jövőben.

Kényeztető szerda :)
Kéthetente jár masszőr a céghez, amikor minden dolgozót jól megmasszíroznak. Nóri kedvence a svéd masszázs. :)

Juttatások
A napokban rendelt a tulaj egy kb. 20 marketing könyvből álló csomagot, azért, hogy legyen Nórinak saját könyvtára, ezzel is segítve a munkáját. Az már csak hab a tortán, hogy mind angol nyelvű, mert úgy Nórinak egyszerűbb (ezt egyébként meglepetésnek lett szánva).
Eddig mindenhol úgy tapasztaltam, hogy odafigyelnek az emberre, próbálnak olyan megoldásokat találni, ami jó mindenkinek.

Kapni fog még egy notebookot és telefont is, de ezek még Stockholmban ragadtak... nem hiába, akadozik az ellátási lánc :)

Ha közös ebédelés van, akkor természetesen mindent a főnök fizet. Arra is figyelnek, hogy olyan étterembe menjenek, ahol van vega-menü is (Nórinak).

 Home office
Amikor a főnök utazik, nem kell bemenni az irodába, hanem itthonról dolgozhat a leányzó. Ez így az abszolút tökéletes megoldás (mert a munka is halad, Muffin sem magányos és ki is van takarítva :) )
Erre az első hónap során hetente kétszer került sor.

Az első sikerek
Nórinak egy prezentációval kellett készülnie az évkezdő möte-re, amire minden alkalmazott meg volt hívva. Ez volt az első komolyabb feladata a lánynak, izgult is miatta rendesen (mint az állat), de feleslegesen, mert a főnöknek nagyon tetszett. Annyira, hogy ki is nyomtatta és odaadta mindenkinek, mint egy példát, hogy milyen a minőségi, skit bra, munka. :) Átküldte a testvérének is, aki a Hollandiában viszi az irodát és aki a főnökkel még aznap megüzente, hogy milyen jól sikerült.

Az első javaslat
Miközben a leányzó a szakmai híreket olvasta, meglátta, hogy Stockholmban idén is lesz E-commerce szakmai kiállítás, amire el kellene menniük. Kicsit félve bár, de rákérdezett, hogy nem lenne-e jó elmenni rá és körülnézni. A főnök annyira belelkesült ("Vilket skit bra idé?!"), hogy rögtön mondta Nórinak, hogy nézzen utána a részvételi lehetőségeknek és az áraknak.
Úgyhogy most nagyon reménykedünk, hogy ez összejöjjön, mert mindig is ezzel szeretett volna foglalkozni.

Így telt Nóri első hónapja a munkahelyén. Eddig minden nagyszerűen alakul, remekül beilleszkedett a csapatba, bár még mindig kissé bizonytalan (biztosan a nyelvi hiányosságok miatt).

11 megjegyzés:

  1. Csupa jó hírek! Svéd masszázs, beszarás, azért bármilyen munkát bevállalnék DD . Na jó, azért nem mindent.

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük! :)
    Nem kevés munka, izgalom, kilátástalanság-érzet, reménytelenség van mögötte, de a lényeg, hogy sikerült és eddig úgy néz ki, nagyon jó helyet talált lány (inkább a hely találta meg őt).

    Remélem tavasszal elmennek egy hétre Mallorcára dolgozni (és visznek engem is :) ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "(és visznek engem is :) )."

      =van idő gyakorolni, hogy mekkora kézipoggyásznak tudod álcázni magadat (vagy másnak...) :DD

      Törlés
    2. Abban nem lesz hiba,
      én leszek a pilóta!
      :D

      Törlés
  3. Gratula :))
    Érdekes téma+munka = írj róla továbbra is (szakma szempontjából nekem ez testhezállóbb, mint a te munkád, amiről úgy tudsz írni, hogy érdekes és leköt = na ez a stílus :) )

    "... és ki is van takarítva :) )"
    Hímsoviniszt!! :DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem merem azt állítani, hogy értem, miről beszélsz. :)
      Köszönöm a leányzó nevében!

      Törlés
  4. Jó hallani a sikerélmény-beszámolót! Csak így tovább!

    üdv:

    pézé

    VálaszTörlés
  5. ügyes lány! :)
    gratula!

    üdv, **mimi**

    VálaszTörlés
  6. Grat részemről is!
    Amúgy melyik masszázs, csavar, asztal, fogó, stb nem svéd ebben az országban? :D

    VálaszTörlés