2013. június 26., szerda

Helyzetjelentés

Az az igazság, hogy mostanában nem túl sok említésre méltó dolog történik.
 
Megkaptuk végre az ICA-s a pontgyűjtő kártyát, amihez rögtön felajánlottak egy hitelkártyát is, mert az jó. Ez lenne a harmadik, úgyhogy inkább nem. A másik kettőből az egyiket nem is tudom már hová tettem :)
 
Szerdán, először mióta Flenben lakunk, kopogtattak az ajtón... Jött egy srác az egyik áram szolgáltatótól, hogy szeretnénk-e olcsóbb áramot.
Persze, hogy szeretnénk!
Így aztán megadtam az adatainkat, két hét múlva jön a brossúra és a szerződés. Majd meglátjuk.
Ez volt egyébként összesen a 3. alkalom, hogy bárki váratlanul csöngetett/kopogott, mióta Svédországban élünk (ma vagyunk itt 762 napja).
 
Sikerült összeszedni egy jó kis vírus a géppel, így a már régóta esedékes formázós-újratelepítős dolog is letudva. Sokkal gyorsabb lett a masina!
 
Vége lett a relativitáselméletes tanfolyamnak is, 94% lett az összesített eredményem. Elégedett vagyok :) Most egy atom energiával foglalkozó kurzuson veszek részt, illetve majd ősszel indul egy pénzügyi kurzus, ami már élesben meg (kreditet ér a vizsga). Nem tudom minek, de miért ne?!
 
Megkaptuk az éves fizetés emelésünket is, elégedett vagyok.
A cégnél is néhány változás, de semmi olyan, ami minket érintene. Megvan az 5 éves terv is, jó látni, hogy ennyire előre terveznek, jó úton haladnak (már amennyire ezt én meg tudom ítélni). Már csak egy kis csapat építésre lenne szükség, sok-sok alkoho... akarom mondani előadással! ;)
 
Lelkesen készülünk még mindig az El Camino-ra... már 15km-es túráknál tartunk.
 
Kellemes nyarat mindenkinek!

8 megjegyzés:

  1. Udv Göteborgbol :)

    Jo a blogod, bar csak most jottem ide a HA-rol...

    Gabor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gábor!

      Örülök, hogy tetszik. :)
      Mostanában kicsit elhanyagoltam, nem nagyon volt miről írni. De azt hiszem ez még mindig a jobbik eset, mert azt jelenti, hogy nem sok váratlan dolog történik.

      Mióta vagy(tok) Göteborgban?

      Üdv,
      Barna

      Törlés
    2. Nekem most csak most esett lek hogy Kovermadar = Barna :D

      Level megy :)

      Törlés
    3. O, te vagy az, eddig ez nem esett le :)

      Törlés
    4. Megleptelek? Pedig én végig tudtam... na jó, csak sejtettem :)

      Törlés
  2. Az ICA jó, Göteborg-ban mi is ott vásároltunk, amíg kint voltunk :-)
    (ütős is volt a Monster Kaos, amit itthon nem lehet kapni, de az ICA-ban asszem 17 koronáért szórtak :-) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom mi az a Monster Kaos :D
      Jó az ICA, szeretem az összeválogatós salátát és a pekándiós süteményüket. Flenben sajnos ez a legdrágább bolt, de azért... ha kell az a pekándiós, akkor nincs mit tenni :)
      Itt inkább a Coop-ot preferáljuk. Van Willy:s is, de az még drágább (Willy:s nera).

      Törlés
    2. Kungsbackaban az ICA maxi jött be igazán.Jó akciós ajánlatokkal,nagy vásárlótérrel.A Coopban nem fogott meg semmi, a Willys valahogy az egyenletes minőséget kinálja.A Hemköp pedig nagyobb településekben egész elfogadható árszinten dolgozik.

      CS

      Törlés