2015. szeptember 21., hétfő

Kártérítés, baleset, rokkantság

Lassan elérkezik a pillanat, hogy a 3,5 éve történteket végre végleg lezárhatom.

Még év elején írt a biztosító, hogy küldjek nekik képeket a kezemről, valamint egy rövid leírást arról, hogy milyen maradandó károsodásokra sikerült szert tennem. Fényképeztem, írtam, majd jelezték, hogy találkoznom kell a kezelőorvosommal, aki megcsinálja az állapotfelmérést, megállapít egy rokkantsági* %-ot és majd az alapján (valamint a képek alapján) megkapom a kártérítést.

Annyit sikerült megtudnom a korháztól, hogy 100 fős a várólista és valamikor idén télen kerülök sorra. A napokban kaptam egy levelet, amiben behívtak röntgenre. Nem egészen tudom, hogy miért, mert az talán a legkevésbé márvadó ebben a tekintetben, lehet csak a rutin része. Október 6-án kell bemennem, szóltam a főnökömnek, mondta, hogy aznapra kapom a fizetésemet, mert az jár. Meglepő volt, mert a korábbi műtéteimre betegszabit vettem ki. Ez lehet csak egy kis kommunikációs probléma, nem nagy dolog.

Úgyhogy megint egy lépéssel közelebb a vége.

Az összegre, a majdan megállapításra kerülő %-ra még csak tippelni sem tudok.
Azt sem tudom, hogy ha mondjuk megállapítja az orvos, hogy akkor ez most 5%-os egészségkárosodás (hasamra ütöttem), az a gyakorlatban mit jelent.

Ha őszinte akarok lenni, azon kívül, hogy nem annyira szép a kezem, nem leszek zongoraművész, sem világhírű boxoló, nem akadályoz igazán semmiben a sérülés. Van persze, ami nehezebb kicsit, van, ami kényelmetlen, de nagyon kevés kivételtől eltekintve csak azt nem tudom megoldani, amit nem is akarok. Innen nézve tulajdonképpen miért is kellene mozgássérültnek lennem?

*)
A félreértések elkerülése végett, igazából nem tudom, hogy esetemben mi a megfelelő meghatázorás. Fogyatékos? Rokkant? Mozgássérült?
Minden ezzel kapcsolatos szövegben medicinsk invaliditet szerepel, ami a szótár szerint orvosi fogyatékosság.
Mindegy is, csak nem akarok nem megfelelő szót használni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése