2015. június 9., kedd

Hagyatéki tárgyalás és a perek

Ez egy lassan négy éve húzódó történet, de most úgy néz ki, hogy hamarosan vége lesz... végre!

Nem tudom, hogy korábban mennyit írtam erről, most összefoglalom nagyjából a történteket.

Első fokon pert vesztettünk apámmal szemben. Ezzel nem is lett volna különösebb probléma (leszámítva a nyilvánvalót). Ezek után az ügyvédünk, önkényesen beadta a fellebbezést a megkérdezésünk nélkül, majd a fellebbezési határidőt követő napon jelezte nekem (és csak nekem, nővéreméknek nem, pedig mindkettőnket képviselt), hogy utólagos engedelmünkkel azt tette, amit, mondván, szerinte, kétséget kizáróan a javunkra dönt majd a másodfokú bíróság.

Másodfokon decemberre tűztek ki egy tárgyalást. Én aznap délután vagy másnap (már nem emlékszem) megkerestem az ügyvédünket, hogy számoljon már be a történtekről. Teljesen közönyösön azt választolta, hogy elfelejtett elmenni a tárgyalásra... no comment

Valamikor februárban megkaptuk a másodfokú ítéletet, azt is elveszítettük. Nyilván, az ügyvéd képviselete nélkül ez így mindentől függetlenül teljesen érthető is.

Nem sokkal később bepanaszoltam az ügyvédet a Budapesti Ügyvédi Kamaránál, hangsúlyozva a levél végén, hogy "tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset".
Azóta válaszoltak is a kamarától, a vizsgálatot megkezdték, az eredményről értesítenek. Ha megkapom a választ, mindenképpen közzéteszem.

A hagyatéki tárgyalás időpontját is kitűzték időközben, június 11-én lesz. Mindenképpen elmegyek rá, elvileg ott le is zárul majd minden és végre továbbléphetünk. Az ott történtekről és a ház sorsáról is beszámolok majd később.

Történnek azért dolgok, lassan ugyan, de minden halad szépen, a maga útján.

8 megjegyzés:

  1. Hajrá, Hajrá a "rendcsinálásban ! Ráférne pár ügyvédre is egy kis "dorgálás".
    Jó utat 4
    Nóra / Tirolból

    VálaszTörlés
  2. Szia Barna!
    Tanulsagos es erdekes olvasmany volt! Rengeteg kerdesem van, hogy tudlak elerni privatban?
    Andras

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia András,

      Ide tudsz nekem irni: kovermadar@gmail.com

      Udv,
      Barna

      Törlés
    2. Szia András,

      Ide tudsz nekem irni: kovermadar@gmail.com

      Udv,
      Barna

      Törlés
  3. Szia Barna!
    Hogy lehet Teged elerni privatban?
    Andras

    VálaszTörlés
  4. Akkor én a 2 éves hagyatéki cirkuszommal a fasorban sem vagyok, igaz mikor vége lett, jött a következő, ahol én meg a közjegyzőt panaszoltam be, azóta sem történt semmi. Kitartás!

    VálaszTörlés
  5. na mi van, köcsög, kitiltasz??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen :)
      Esetleges észrevételeddel, panaszoddal kérlek fordulj a fal felé. ;)

      Törlés