2014. május 7., szerda

Diéta - már közel a vége!

Lassan, de biztosan elérkeztünk a diétám hajrájához. Nem kis megkönnyebbülés, de nem azért, mert végre ehetek, amit csak akarok (ez ugye butaság lenne), hanem azért, mert elértem a célomat és ez némi elégedettséggel tölt el.
 
Már nem emlékszem pontosan, hogy honnan is számolódik az egész eleje, de nagyjából így fest időrendi sorrendben:
2014. február 10. - hazaérkeztünk a Karib-szigetekről, 89 kilóval mérlegeltem, ami kissé ijesztő volt :)
 
2014. február vége - Gyula fia, aki a legrégebbi (és legjobb) barátom kijött Svédországba. Sokat beszélgettünk, mesélte, hogy elkezdett edzeni, aminek rövid idő alatt elég látványos eredménye lett én pedig elszégyelltem magam, mert gusztustalan, folyós undormány voltam;
 
2014. február 25. - a mérleg már kegyesebb volt, 84,5 kilót mutatott (valószínű elvesztettem a hajókirányuláson összeszedett extra kilókat és sok vizet). Nagyjából ekkorra tehető, hogy tudatosan, számolgatva és jegyzetelve elkezdtem az életmód váltást és a diétát;
 
2014. március 1. - A mérleg 83,5 kg-t mutat.
 
2014. április 1. - Már csak 79,8 kg vagyok.
 
2014. május 3. - Történelmi mélypont, szerintem általános iskola óta először csökkent a BMI-m 25 alá, egészen pontosan 24,9-re, ami 74,5 kg-os testsúlyt jelent. Itt tartunk most.
 
Amit eddig megtanultam az egészből:
- Sem meghízni, sem lefogyni nem nehéz. Normális körülmények között egyik sem kíván emberfeletti teljesítményt, csak akaratot és kitartást. Szerencsére egyik sem olyan dolog, ami kötve lenne bármihez is, egyszerűen csak csinálni kell.
 
- Csak az nem tud változtatni az addigi életmódján és ezzel együtt átformálnia a testét (legyen az fogyás vagy tömegnövelés), aki nem akar. Tudom, mert sokáig én is csak a kifogásokat kerestem (és találtam is, mert annyi van belőlük, hogy az hihetetlen).
 
- A türelem az egyik legfontosabb dolog az egészben. Nekem nem sok van belőle, ha valamit akarok, akkor azt jellemzően már most akarom. Ez viszont fogyás esetén sajnos nem működik. Időt kell adni a szervezetnek, hogy átálljon, elegendő tápanyagot ahhoz, hogy ne boruljon teljesen fel és megfelelő mennyiségű mozgást, hogy ösztönözzük a zsírégetésre. Heti 1 kilónál többet nagyon nehéz úgy fogyni, hogy közben ne tegyük tönkre magunkat. Ebben az ütemben viszont nem 3 hét lesz, míg megszabadulunk a hosszú évek keserves munkájával felhalmozott zsírtól.
 
Felírtam néhány számot, hogy érzékeltessem az arányokat (az összehasonlítási alap napi 2.000 kcal energiaigény):
 
Március hónapban összesen 14.700 kcal-val ettem kevesebbet, mint amennyi nagyjából szinten tartotta volna a súlyomat. Ez napi szinten 474 kcal.
Emellett sportoltam összesen 8.657 kcal-nyit. Ez naponta 280 kcal-t jelent.
Összesen tehát a napi deficitem 754 kcal volt, a havi tényleges fogyásom pedig 3,6 kg.
 
Áprilisban összesen 17.500 kcal-lal kevesebbet ettem és 7.423 kcal-t mozogtam. Ez napi szinten 583 + 247 = 830 kcal-t jelent. Az alap még mindig a 2.000 kcal, így itt már figyelni kell, mert nem éri el az 1.200 kcal-t naponta, amitől könnyen borulhat fel az ember.
A tényleges fogyás 4 kg.
 
A cél még mindig a 70kg elérése, ami szerintem május végére sikerülni is fog. Ha így lesz, akkor február 10-től május 31-ig összesen 19kg-tól szabadulok meg (30 napota átlagosan 5,2 kg-t jelent, ami nem 100%-ig mérvadó, mert benne van az elejéről a víz vesztés és a hajón lerakódott extra fókazsír is).

14 megjegyzés:

  1. "Sem meghízni, sem lefogyni nem nehéz"

    NEKED

    szintén diétázom, első 30 nap alatt úgy fogytam 4,1 kilót, hogy csak salátán és virslin éltem, napi két étkezéssel.
    az igaz, hogy nem sportolok, mert most nem fér bele (ezt nem fejtem ki)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Napi 5-6 étkezés és sport... ezek nélkül nehezen fog menni. A virsli - saláta kombináció elég messze van az egészséges étrendtől(változatostól pedig végképp), szerintem.

      Meg kell adni a szervezetnek azt, amire szüksége van. Ha nincs meg a napi 1200-1300 kcal, akkor egy idő után hülyét fog kapni és elkezdi zsír helyett az izomzatot bontani (abból gyorsabban jut energiához, mint a zsírból).

      Az izomzat megtartásához elengedhetetlen, hogy legyen minimális fehérje bevitel. Esetemben ez a minimum olyan 90g fehérje környékén van. Azért sem elhanyagolható ez a dolog, mert ugye nemcsak a izom áll fehérjéből, hanem a szervek és még millió dolog. Ezek megújulásához (egészségesen tartásához) pedig nem biztos, hogy elég a saláta-virsli dolog.

      És akkor még szó sem esett zsírokról, zsírsavakról, szénhidrátról. Ezeknek is fontos szerepe van.

      Nyilván meghatározó sokminden egy diéta alkalmával, nem ismerem a körülményeket. Az, ahogyan én csinálom tökéletesen működik nekem. Lehet, hogy másnak nem működne. De egy támpont lehet, ötletet adhat és akkor már megérte közzétenni.

      Törlés
    2. sport nélkül persze. de arra nekem se időm, se erőm, se egészségem.

      Törlés
    3. sport nélkül persze. arra, sajnos, se időm, se erőm, se egészségem. ez van

      Törlés
  2. 42 nap alatt -20 kiló, mindez úgy hogy semmi kínlódás, egyszerűen a szervezetem átállt...
    Reggeli virsli, kis bab, tükörtojás tea, ebéd sima tonhalkonzer és nyers uborka, vacsora rizs és saláta. Közben ásványvíz, sok, mivel minden nap a hegyekben mászkáltam 50 fokban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez szerintem is tul van az egeszseges hataron. Ket nap alatt 1kg. 3,5* hatekonyabb, mint en vagyok 8)

      Remelem azert megmaradsz ;)

      Törlés
    2. Akkor kimegyek sétálok egyet DDD. 45 fok elegendő? Hegyet azt nem látok de majd a homokbuckákat jól megmászom! Meg iszom egy kis csapvizet hogy biztos legyen...

      Törlés
    3. Esetedben inkább a klimatizált konditerem futó/sétálópadját javasolnám :)

      Törlés
  3. gratulálok! :) most már én is nagyon elhatároztam hogy több salátát eszek, 4.napja csinálom, le kell adnom 10-12 kilót

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És a végén ugrándozni is fogsz, mint a Muffin? :)

      Törlés
  4. ha vékonyabb leszek igen! :DDD

    VálaszTörlés
  5. Diéta?! kell a francnak :D:D:D igaz nem vagyok hízós fazon, inkább az, aki ehet bármit, akkor se hízok. Nem tudom miért van ez? de jó.
    Sok sikert a fogynivágyóknak, így egybe :))))))))))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Irigyellek ám!
      Én akkor is hízom, ha csak ránézek az ételre, megennem nem is kell. :(

      Törlés