Eljött az év vége.
Mindig eljön, ha akarjuk, ha nem.
A 2014-es év rengeteg változást hozott az életemben. Elkerülhetetleneket, jókat és rosszakat egyaránt. Nagyon sokat tanultam önmagamról, az emberekről, a világról és ennek nagyon örülök. Számomra eddig elképzelhetetlen és hihetetlen dolgokat tapasztaltam meg, amikért csak hálás lehetek a sorsnak. Bármit is hozzon a jövő, én profitáltam mindebből és ezért boldog vagyok, ha nem is úgy, ahogyan azt a többségetek gondolja. Egy kicsit másként. Egy kicsit magányosan, egy kicsit elhagyatottan, de nem egyedül. Érdekes dolog, de nagyon jó.
De nézzük, mik történtek ebben az évben, nagyjából időrendi sorrendben:
- a január nem kezdődött túl jól: átszervezések voltak a munkahelyemen, három embert átraktak az irodából a műhelybe (utolsóként érkeztem, így elsőként mentem, nincs ebben semmi);
- februárban hajókirándulás a Karib-szigeteken, szép volt, jó volt, meleg volt;
- tavasszal már teljesen önállóan dolgoztam az új gépemen, a korábbi marós munka helyett most esztergálok, illetve gyakran hívnak be az irodába, hogy segítsek ezt-azt megoldani, leginkább GibbsCAM-mel kapcsolatos dolgokat;
- a nyár... ez egy érdekes nyár volt, minden szempontból. Egyértelműen mérföldkő;
- betöltöttem a 30-at... ebben semmi különleges nincsen, a többségünkkel megtörténik;
- egyedülálló lettem, van ilyen;
- barátokra leltem... nagyon sokra, szerte a világban és ez nagyon jó dolog;
- júliusban New York és Washington DC, utóbbival egy álmom teljesült;
- a szükség miatt vettem egy autót, olyat, amilyet mindig szerettem volna;
- az ősszel bejártam Európát, a neten megismert barátok hívtak, mindenkinek igent mondtam. Azóta is zrikálnak vele a munkahelyemen, hogy két hétnél több időt nem tudok Svédországban tölteni;
- idén 12 országban jártam, ezzel összesen 39-nél járok. Messze van még a 100, de egyszer majd eljön az is;
- lefogytam több, mint 20 kilót, elkezdtem konditermebe járni, életmódot váltottam, eddig sikeresen;
- elindult a blog Facebook oldala, még nem tudom mi lesz belőle, majd meglátjuk;
- többedmagammal elkezdtem könyvet írni... nem mondom meg miről, miért, hogyan, majd ha eljött az ideje, mindenről beszámolok;
És ami a legfontosabb, amiért bátran kijelenthetem, hogy ez egy hihetetlenül jó év volt:
Megtapasztaltam valami megfoghatatlan és leírhatatlan dolgot. Valamit, amit még soha, egyetlen egyszer sem tapasztaltam. Valamit, amiről eddig álmodni sem mertem volna, és ami mindennél többet jelent a számomra.
Nagyjából így telt ez az év. Soha nem vártam még ennyire a következőt, azt hiszem, azt sem lesz eseménytelen... de erről majd csak kereken egy év múlva beszélek ;)
Köszönöm, hogy a poszthiányos időszak ellenére is velem tartottatok idén, remélem jövőre már kicsit többet fogok tudni jelentkezni!
Továbbá köszönettel tartozom mindenkinek, aki mellettem állt az elmúlt időszakban, aki meghallgatott és segíteni próbált. Számomra felfoghatatlanul hosszú lenne ez a lista, ami nagyon jóleső érzéssel tölt el és még nem tudom, hogyan fogom tudni meghálálni.
A legnagyobb köszönettel pedig annak az embernek tartozom, aki megtanított újra ÉLNI.
Namost mi van a Zsoltival?
VálaszTörlés:-)
Jo kis osszefoglalo...az egyedulallo lettem pontot nagyon sajnalom, mindig igazi, meleg szeretetet olvastam ki a parodrol irt soraidbol, de hat neha ezt hozza az elet. Boldog Ujesztendot kivanok neked, legyen ez az ev meg jobb, mint a tavalyi :-).
VálaszTörlés